Müller Cecília: Túl vagyunk a nehezén, visszatérhetünk a hazai közegészségügy természetes állapotába

Müller Cecília: Túl vagyunk a nehezén, visszatérhetünk a hazai közegészségügy természetes állapotába

Orbán Viktor pénteki rádióinterjúja után általában kevés közölnivalója marad az operatív törzsnek, ma sem volt ez másként. Mindenesetre azt az országos oltási munkacsoport vezetője, György István is megerősítette, a beoltottak száma meghaladta a 4,5 millió főt, ezzel az átoltottság elérte 46 százalékot. Több mint 2,6 millióan már a második vakcinát is felvették. 

Elmondta azt is, odáig jutottunk, hogy kortól, nemtől, szakmától, egészségügyi állapottól függetlenül most már bárki, napokon belül megkaphatja az oltást. György István közölte:

a regisztráltak körében a 30 évesnél idősebbek 85 százaléka megkapta az első oltást. 

Fontos tudni, hogy azok a regisztrált 16-18 évesek, akik eddig nem foglaltak időpontot a Pfizer-vakcinára, keddig tehetik azt meg. Annak a 144 ezer állampolgárnak is keddig van lehetősége időpontot foglalni, akit SMS-ben értesítettek. Amennyiben nem telnek meg a helyek, bővítik az értesítendők körét - tette hozzá. 

Az országos tisztifőorvos szerint túl vagyunk a harmadik hullám nehezén. Ma már négyszerese a gyógyult betegek száma az akítv fertőzöttekének - magyarázta Müller Cecília. Szerinte lassan visszatérünk

"abba a természetes állapotba",

ami korábban jellemezte a magyar közegészségügyet (egyébként itt példaként felhozta a tiszta ivóvizet is.... - a szerk.)

Azt is közölte, hogy a szennyvízből kimutatható adatok is kedvezőek, még Budapesten is csökken a koronavírus örökítőanyagának a mennyisége (csak Pécsett és Szekszárdon emelkedett némileg).

Ugyanakkor Müller Cecília szerint a járvány a világban még nem ért véget.