Kásler szerint jelen pillanatban senki nem tudja, kell-e majd harmadik oltás

Kásler szerint jelen pillanatban senki nem tudja, kell-e majd harmadik oltás

A magyar kormány jól döntött, hogy elkezdte a Sinopharm-vakcina alkalmazását, ezt erősítette meg múlt héten a WHO is, de nem is tehetett mást - mondta Kásler Mikós az Életközelben videósorozat legújabb részében.

Az emberi erőforrások minisztere közölte: az elmúlt év végén magyar szakemberek utaztak a gyártás színhelyére Kínába és Oroszországba, hogy a helyszínen ellenőrizzék a gyártási folyamatokat, ezt követően átnézve a dokumentációt mindent rendben találtak.

Ezt követően még 8 vizsgálatot végeztek el a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakemberei, és miután azokat is rendben találták nem volt vitás, hogy a Sinopharm megfelelő. Szerinte az ellenzék nem a szerencsés utat választja, ha a WHO-val vitatkozik, mert ezt a vitát soha nem fogja megnyerni, viszont a magyarok életét veszélyezteti.

Arra a kérdésre, hogy kell-e következő oltás, a miniszter úgy válaszolt, jelen pillanatban senki nem tudja megmondani, mert a vakcinák kifejlesztése óta nem telt el annyi idő.

Kásler hangsúlyozta, hogy az összes forgalomban lévő vakcina esetén elindítottak egy klinikai vizsgálatot, amely a vakcinák utáni teljes immunitást vizsgálja, „ami azt jelenti, hogy folyamatosan egyre többet és többet tudunk a vizsgálatokkal párhuzamosan”.

Közölte,

már május végén lesznek kezdeti eredmények, júniusban pedig még több várható. Mivel a vizsgálati idő egy év, így az első év végén lehet majd megmondani, hogy kitart-e addig a védettség a különböző vakcinák esetében.

Az összes vakcinánál vizsgálják a fiatalok olthatóságát is.

"Van olyan vakcina, ami egészen féléves korig próbál eredményt elérni" - fogalmazott a miniszter, hozzátéve, hogy ha megvannak a megfelelő minőségi szakmai paraméterek, Magyarország is fog csatlakozni ezeknek a korosztályoknak az oltásához.