Meghosszabbította a Parlament a veszélyhelyzetet őszig

Meghosszabbította a Parlament a veszélyhelyzetet őszig

A parlament 128 igen vokssal és 57 nem szavazattal módosította a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló törvényt, amelynek hatálya így az Országgyűlés őszi ülésszakának első ülésnapját követő 15. napig tart.

Varga Judit igazságügyi miniszter indoklása szerint erre azért van szükség, mert az új vírusvariánsok Európa-szerte terjednek és Magyarországon is jelen vannak, így elengedhetetlen a fokozott védekezés. A törvényben rögzítették azt is, hogy a kormány a veszélyhelyzetet korábban is megszüntetheti.

Az ellenzéki pártok ismételten nem szavazták meg a felhatalmazást, véleményük szerint ugyanis a kormány visszaélt a korábban nekik megszavazott különleges jogkörrel, és olyan intézkedéseket hozott, amelyeknek semmi köze nem volt a járványkezeléshez.