A kínai külügyminisztérium szerint a Fudan Egyetem budapesti kampusza minden fél érdeke

A kínai külügyminisztérium szerint a Fudan Egyetem budapesti kampusza minden fél érdeke

A kínai külügyminisztérium szerint a sanghaji Fudan Egyetem budapesti kampuszának terve minden fél érdekét szolgálja, és összhangban áll az aktuális trendekkel - írja az MTI.

Megkezdődött az ellenzék konzultációja a budapesti Fudan Egyetemről

Eddig is már sokan álltak meg a standunknál, tehát azt gondolom, fontos téma ez az embereknek - mondta az Alfahírnek Keresztesy Gergő, a Jobbik IT elnöke, aki az Oktogon egyik sarkán várta az érdeklődőket nemcsak a kínai Fudam Egyetem kapcsán, hanem minden olyan általános témával, amely a fővárosiakat is érdekli.

Vang Ven-pin kínai külügyi szóvivő hétfői sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre elmondta,

a kínai egyetem budapesti kampuszának terve a cserekapcsolatok fontos platformját jelenti.

Reagálva a kampusz ellen szombaton Budapesten rendezett demonstrációra, a szóvivő reményét fejezte ki, hogy "Magyarországon az érintettek objektív, ésszerű és tudományos megközelítést alkalmaznak az emberek közötti normális cserekapcsolatok átpolitizálása és megbélyegzése helyett", fenntartva a kétoldalú baráti viszonyt és együttműködést.

Mint ismert, vasárnap a Diákvárosért és a tervezett kínai Fudan egyetem ellen szervezett tízezres tüntetést a Jámbor András nevével fémjelzett Szikra Mozgalom. A demonstrációin beszédet mondott Karácsony Gergely főpolgármester is.

Karácsony a Fudan-tüntetésen: 500 milliárdból Jakab Péter ötvenezerszer mondhatná Kövér Lászlónak, hogy ficsúr

A Diákvárosért és a tervezett kínai Fudan egyetem ellen szervezett tüntetést a Szikra Mozgalom. A Jámbor András nevével fémjelzett szervezet tüntetésére védettségi igazolvány és személyi igazolvány felmutatásával és ellenőrzésével lehetett belépni, míg az ezekkel nem rendelkezők 500 főig egy elkülönített részen gyülekezhettek.