Gyöngyösi szerint az EU-nak nincs világos külpolitikai stratégiája a fehérorosz vezetéssel szemben

Gyöngyösi szerint az EU-nak nincs világos külpolitikai stratégiája a fehérorosz vezetéssel szemben

Újabb szankciókat helyezett kilátásba Fehéroroszország ellen az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden Strasbourgban, az Európa Parlament (EP) plenáris ülésén - számol be az MTI.

Josep Borrell tájékoztatása szerint

a kritikus ágazatokat sújtó büntetőintézkedéseket az európai uniós tagországok külügyminisztereinek következő, június 21-i ülésén fogadhatják el.

A főképviselő a fehérorosz hatóságok által Minszkbe térített utasszállító Ryanair-repülőjárat ügyében tartott vitán beszélt erről az EP-ben. Reményét fejezte ki, hogy a szankciók elfogadását minden uniós tagállam támogatni fogja.

Kiemelte: Raman Prataszevics fehérorosz ellenzéki újságíró és párja, Szofja Szapega

"elrablása szörnyűséges cselekedet volt az Aljakszndr Lukasenka vezette rezsim részéről".

A fehérorosz állami televízióban sugárzott nyilatkozatukat kikényszerítettnek nevezte, amelyet "még nézni is borzalmas volt". Éppen ezért - tette hozzá - Az EU-nak határozott válaszokat kellett adnia, egyrészt az uniós légterek lezárásával a fehérorosz járatok előtt, másrészt a szankciós személyi jegyzék kibővítésével, amelyet a napokban fogad el a tagországok kormányait tömörítő Tanács sürgősségi eljárás keretében.

Hangsúlyozta: a diktátorra és körére kell folyamatos nyomást gyakorolni, de azt sem szabad elfeledni, hogy a fehérorosz rezsimet Oroszország támogatja, nemrégiben például félmilliárd euróval. A célzott gazdasági szankciók mellett az EU 3 milliárd eurós gazdaságösztönző csomaggal támogatja a fehérorosz civil társadalmat, hogy méltányos demokratikus átalakulás menjen végbe az országban.

Borrell felhívta a figyelmet, hogy Fehéroroszországban jelenleg 450 politikai fogoly van őrizetben, míg a tüntetéseken már szinte alig vesznek részt, a brutális hatósági elnyomás miatt.

Gál Kinga, a Fidesz EP képviselője felszólalásában kiemelte: elfogadhatatlan egy menetrendszerinti utasszállító repülőgép minden indok nélküli földre kényszerítése a fehérorosz hatóságok által.

"Mindent meg kell tenni, hogy ez többé ne történhessen meg sehol a világon, ezért is voltak szükségesek a gyors uniós válaszintézkedések, amelyeknek remélhetőleg lesz foganatjuk"

- jelentette ki, hozzátéve: Prataszevics és mennyasszonya őrizetbevétele ugyancsak elfogadhatatlan, a fehérorosz hatóságoknak azonnal szabadon kell bocsátaniuk őket.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik uniós parlamenti képviselője szerint míg az EU szabadságharcosként ünnepli Raman Prataszevicset és az emigrációba vonult ellenzéki aktivistát, Szvjatlana Cihanouszkaját, addig az uniós külpolitika kétirányú utat követ, és hagyja, hogy Lukasenka elnyomja a népét.

Hangsúlyozta, hogy az EU-nak nincs világos külpolitikai stratégiája azzal kapcsolatban, hogy milyen módon lehet szankcionálni a fehérorosz vezetést úgy, hogy az nem árt a fehérorosz embereknek.

"Hogyan kéne megreformálni az EU döntéshozatalát ahhoz, hogy gyorsabban és határozottabban lehessen reagálni az ilyen helyzetekben, és milyenek lennének ezek a reformok?"

- tette fel a kérdést a jobbikos politikus.