Német-magyar meccs: a nemzetközi sajtó dicséri a magyarokat

Német-magyar meccs: a nemzetközi sajtó dicséri a magyarokat

A nemzetközi sajtó dicséri a magyarokat és kiemeli, hogy az esélyesebb Németország percekre volt a kieséstől a két együttes szerda esti, müncheni Európa-bajnoki csoportmérkőzésén, amelynek 2-2-es végeredménye a házigazdák továbbjutását és a vendégek kiesését jelentette. Az MTI szemléje:  

The Guardian:

A német válogatott egy viharos éjszakán hat percre volt a katasztrófától, éppen csak elkerülte Magyarország ellen az F csoport utolsó helyét és ezzel a kiesést. Leon Goretzka késői gólja aztán a második helyre repítette a csapatot, s gondoskodott arról, hogy a védelem hibái ne kerüljenek nagyon sokba.

Daily Mail:

A lehető legnehezebb csata volt. A magyarok az ellen a csapat ellen léptek pályára, amely a torna eddigi legjobb mérkőzését játszotta Portugáliával, és nagyon közel voltak a győzelemhez.

The Sun:

A háromoroszlánosok mindent fognak csinálni a jövő keddi, angol-német összecsapás előtt, csak félni nem. Inkább élvezni fogják. Joachim Löw csapata nem bemasírozott a nyolcaddöntőbe, inkább dadogott és bebotladozott a halálcsoportból. És ha a becserélt Goretzka nyolc perccel a vége előtt nem szerzi meg szörnyű és szívszaggató gólját, a németek kiestek volna.

Marca:

A németek a végén elkerülték a katasztrófát a hősiesen küzdő magyarok ellen. A halálcsoport majdnem halálos volt Németország számára.

As:

Három évvel a világbajnoki kudarc után a németek ismét közel voltak ahhoz, hogy már a csoportkör után búcsúzzanak. Goretzka végén szerzett gólja elég volt az egyenlítéshez a bátran és jól védekező magyarok ellen. Löw fellélegezhet.

Mundo Deportivo:

Az utolsó pillanatban menekültek meg a németek. Németország fájdalmas egyenlítése a meglepően jó és a végsőkig küzdő magyarok ellen a nyolcaddöntőbe juttatta a csapatot.

Sport:

Elmaradt a csoda. A magyar válogatott karnyújtásra volt attól, hogy megbosszulja 1954 hőseit. Goretzka mentette meg a németeket a nagyszerű magyarok ellen.

La Gazzetta dello Sport:

Németország izgalmas továbbjutása. Magyarország kétszer vezetett, Goretzka a 84. percben mentette meg Löwöt.

Tuttosport:

Goretzka megmentette Löwöt. A Rossi vezette Magyarország percekre volt a bravúrtól. A németek az utolsó pillanatban menekültek meg.

Corriere della Sera:

Milyen sokat szenved Németország! Csak az utolsó percekben tudott egyenlíteni a magyarok ellen, s az értékes döntetlennel elkerülte a blamázst. Most jön az angolok elleni nagy kihívás.

Corriere dello Sport:

Goretzka megmentette Löwöt. Németország szenvedett, de bejutott a nyolcaddöntőbe.

Kronen Zeitung:

Nagyon, nagyon szoros volt! Igazi izgalmas csata a szomszédaink között. Leon Goretzka 84. percben szerzett gólja megmentette Jogi Löwöt a szégyentől.

Blick:

Leon Goretzkának köszönhetően Németország nagy nehezen bejutott az Eb nyolcaddöntőjébe.