Jakab Péter Mészáros érdekeltségénél forgatott, amikor majdnem elütötte egy munkagép. FRISSÍTETT

Jakab Péter Mészáros érdekeltségénél forgatott, amikor majdnem elütötte egy munkagép. FRISSÍTETT

Jakab Péter, a Jobbik elnöke a fonyódligeti egykori Erzsébet-tábor helyszínén forgatott, amikor is egy munkagép majdnem elütötte. Az esetről Jakab egy rövid Facebook-videót is közzétett, amin jól látható és hallható, hogy bár többen szólnak a munkásnak, hogy álljon meg, ő azonban nem zavartatja magát és a politikussal nem foglalkozva tolat tovább. A poszt szerint később a részletekről is beszámol a pártelnök.

A fonyódligeti tábor kapcsán még februárban jelent meg a közbeszerzési értesítőben, hogy nettó 4,48 milliárd forintért Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége, a Fejér B.Á.L. Zrt. újíthatja azt fel. Az Átlátszó írta meg korábban, hogy Az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány által kiírt közbeszerzésen mindössze két cég indult, a Fejér B.Á.L. Zrt. és a Laterex Építő Zrt., de utóbbi ajánlatát nem bírálták el. Ennek oka, hogy a Mészáros-gyerekek cége olcsóbb ajánlatot adott (a Laterex 4,7 milliárddal pályázott), és a kiíró csak a legkedvezőbb árajánlatú pályázatot vette figyelembe.

A Mészáros család számára nem ez lesz az első gyermektábor, amit felújíthatnak: korábban a zánkai tábort is rájuk bízták közel 23 milliárd forintért, amit szintén a Fejér B.Á.L. hozhat tető alá három ütemben.

FRISSÍTÉS!

Jakab Péter újabb videót töltött fel közösségi felületére az incidens kapcsán. Ebben azt írja, hogy "a Fidesz egyre keményebb eszközökkel próbál elhallgattatni minket, most épp egy munkagéppel akartak ránk tolatni videofelvétel közben. A fonyódligeti Erzsébet gyermektábornál jártunk, ahol Mészáros Lőrinc égeti a milliárdokat évek óta, miközben itt gyerekeknek kéne már táborozniuk. A gyerekek helyett megint csak Mészáros élete lett jobb. Erre hívtuk fel a figyelmet, amikor kiküldtek ránk egy munkagépet. Végül az utolsó pillanatban megállt."

A Jobbik sajtóközleményében azt írja "eljött annak is a napja, hogy ellenzéki politikusokat támadnak meg, az ő életüket és testi épségét veszélyeztetik. Ez bele van kódolva az orbáni rendszerbe. Fonyódligeten, a Mészáros-Orbán duó által ellopott, gyerekeknek épült Erzsébet tábor előtt Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje, és Steinmetz Ádám országgyűlési képviselő, előválasztási jelölt szerette volna felhívni a figyelmet az ország orbáni kifosztására. Ezt a Mészároséknak dolgozó munkagép sofőrje megakadályozta. Mert azt látja, azt hallja minden csatornán, hogy az igazságot el kell hallgattatni, aki kimondja, a föld színéről is el kell tiporni. Még azon az áron is, ha ezzel magyar állampolgárok életét veszélyezteti. A fideszes dózer nem ismer kegyelmet."