A határzár miatt ugrott meg Mosonmagyaróvár környékének lakossága – legalábbis papíron

Rajka
Google Street View

Több ezren költöztek Mosonmagyaróvárra és vidékére 2020-ra, legalábbis a Belügyminisztérium honlapjának statisztikái szerint – derítette ki a 24.hu. A lap azt írja, 2019 végén még 100 ezer alatt volt az itt található 38 település összlakossága, 2020 végére ez a azám 104 ezer fölé emelkedett, ami 5 százalékos emelkedés. A legnagyobb ugrások:

  • Rajka 60 százalék,
  • Dunakiliti 13 százalék,
  • Bezenye 10,3 százalék,
  • Hegyeshalom 6,5 százalék.

A portál rámutat, a szabad ingázás azonban a koronavírus-járvány miatt (az átkelőtől számított harminc kilométeres körzetre szűkítve) csak munkáltatói igazolással, illetve bejelentett lakcímmel volt megoldható. Kiss Vince, Rajka polgármestere arról beszélt, korábban gondot okozott, hogy hivatalosan sokkal kevesebben laktak a településen, mint ténylegesen, ugyanis a normatív támogatásokat csak előbbiekre kaptak, miközben sokkal több embert kellett „ellátni”. A normatívát az év eleji lakosságszám alapján számolják, míg a magasabb lélekszámra jutó támogatás csak 2022-ben fog érkezni.