Titkolózás: a kormányinfón sem árulták el, hogy Magyarország megvásárolta-e a kémszoftvert

Titkolózás: a kormányinfón sem árulták el, hogy Magyarország megvásárolta-e a kémszoftvert

A szokásos időpontnál korábban tartotta meg általános tájékoztatóját, a kormányinfót Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A tárcavezetőt a kémbotrány után négy nappal kérdezhette a sajtó.

Az uniós vitával kapcsolatban Gulyás Gergely azt mondta, hogy a helyreállítási alap nélkül is elindítja új gazdaságélénkítő programját a hazai költségvetésből. 

A tárcavezető szerint a magyar kormány továbbra is lojális együttműködésre törekszik Brüsszellel. Hozzátette, a kormány továbbra is tárgyal a Bizottsággal, ma is tárgyalnak, mert továbbra is szeretnénk megegyezést az EU-val.

„A kormány megtett minden intézkedést azért, hogy ennek a vitának a jelentősége a választók szempontjából másodlagos legyen, ezért a kormány arról döntött, hogy a költségvetésben rendelkezésre álljon a forrás."

Várhatóan nem mostanában lesz megegyezés a bizottsággal, de reménykedik a kormányzat a mielőbbi rendezésben.

„Úgy gondoljuk, hogy az EU-s tagság mellett lényegesen több érv szól mellette, mint ellene, helyes az uniós tagság, de abban is biztosak vagyunk, hogy a klub szabályaihoz hozzá kell tudnunk szólni"

- mondta Gulyás.

Gamma variáns

Szót ejtett arról is Gulyás, hogy Magyarország azonosították az ún. gamma (brazil) variánst is. Ezzel összességében, mintegy 23 főnél találták meg Magyarországon a delta variánst és 2 főnél a brazil variánst.

Ismertette, hogy várhatóan augusztus 1-től lehet harmadik oltást is beadni, négy hónappal a második oltás után, de az orvos dönthet úgy, hogy ettől eltérhet.

„Nem tudjuk, hogy mit hoz a negyedik hullám"

- emelte ki Gulyás, hozzátéve: azokat érinthetik majd az esetleges lezárások, akik nincsenek beoltva. 

Elmondta azt is, hogy elképzelhetőnek tartja azt, hogy bizonyos szektorokban kötelezővé tegyék az oltást.

Népszavazás

Gulyás Gergely szerint nem lehet egyidőben megtartani Karácsony Gergely népszavazási kérdéseit, a kormány kérdéseivel. Véleménye szerint novemberben vagy januárban lehet esedékes a szavazás.

Kémbotrány

A tárcavezető szerint a kormányülésen nem merült fel a Pegasus-botrány, mert „nem tartják fajsúlyos ügynek", ugyanis nem vetődött fel, hogy bárkit jogellenesen figyeltek volna meg. Úgy véli ez csak egy hisztéria a magyar kormány ellen.

Ugyanakkor továbbra sem válaszolt arra kérdésre, hogy vett-e Magyarország ebből a szoftverből. 

Az, hogy milyen eszközöket használ a magyar állam, nem nyilvános adat, de nincs is jelentősége

– fogalmazott a miniszter, hozzátéve: politikai állásfoglalása miatt senkit nem hallgatnak le Magyarországon. Kiemelte, hogy Magyarországon törvény szabályozza a titkos információgyűjtést. 

„Pintér Sándor belügyminiszter tájékoztatása szerint csak törvényesen gyűjtenek információkat a hazai titkosszolgálatok."

Gulyás Gergely szerint minden állam alkalmaz lehallgatásokat, az, hogy milyen eszközökkel, az egy technikai kérdés.

Úgy véli, lényegtelen a belső eljárásrend, és hogy ki engedélyezi a lehallgatásokat. Az a lényeg, hogy jogellenes a titkos információgyűjtés vagy nem.