Kövér szerint Szent István hagyatéka "támadás alatt áll"

Kövér szerint Szent István hagyatéka "támadás alatt áll"

Kövér László szerint a rendszerváltoztatás kezdete óta nem tapasztalt módon "támadás alatt áll a Szent István-i hagyaték": a keresztény kultúra, a nemzeti önazonosság és az állami szuverenitás - idézi a házelnök szavait az MTI. 

Az Országgyűlés elnöke a Székelyudvarhely közelében fekvő Székelyszentkirályon beszélt erről vasárnap, a Szentkirály és Szentistván nevű települések Szent Király Szövetségének találkozóján.

Kövér úgy vélte: 

a 21. században immár az alávetésre és kifosztásra kiszemelt embereknek elsődlegesen nem az országát, hanem a tudatát akarják megszállni, a lelkét akarják rabul ejteni. Az új harcmodor lényege, hogy az embert elidegenítik természetes közösségeitől, államától, nemzetétől, szülőföldjétől, hitétől, hagyományaitól, végső soron kiforgatják önazonosságából, sőt a végén a szó szoros értelemben önmagából is. Még annak a bizonyosságát is elveszik tőle, hogy fiú-e vagy lány 

- tette hozzá.

Annak azonban - egyebek mellett - érzékelhetően csekély jelentőséget tulajdonított érvelésében, hogy államalapító királyunk egykor - mint az ismeretes - Magyarország nyugati kereszténységhez fűződő kulturális kapcsolatára helyezte a hangsúlyt, avagy Bizánc helyett végtére is Róma mellett döntött.

Kövér "egészen biztosan nemmel szavazna", ha most lenne az EU-tagságról népszavazás

Az Európai Uniót azok teszik tönkre, akik Magyarországtól akarják most megvédeni - hangoztatta az Országgyűlés elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Az MTI beszámolója szerint Kövér László az EU jelenlegi állapotáról szólva úgy fogalmazott: néhány nagyarcú nyugati politikus szereti az orrunk alá dörgölni, hogyha most akarnánk belépni az unióba, akkor úgymond nem vennének fel bennünket az állítólagos jogállami problémáink, illetve a nézeteink és az értétekről vallott véleményünk miatt.