Mészárosék készülhetnek, kiírták a Budapest-Belgrád vasútvonal első tenderét

Mészárosék készülhetnek, kiírták a Budapest-Belgrád vasútvonal első tenderét

A Világgazdaság honlapján megjelent információk szerint a Ferencváros állomás és Soroksár közötti 14 kilométeres szakasz tervezésére és építésére vonatkozó pályázat érdekessége, hogy abban nem tüntettek fel becsült összeget, ugyanakkor kikötötték, hogy "az ajánlatkérő fenntartja magának a jogot, hogy meghatározzon egy olyan összeget, amely felett az adott ajánlatot érvénytelennek nyilvánítja.

A nyílt eljárás része többek közt a villamosított vonal építése, illetve átépítése, új állomási és vonali biztosítóberendezés létesítése, valamint az ideiglenes megállóhelyi peron utasforgalmi és üzemeltetési célú létesítményeinek kialakítása.

Az árajánlatokat szeptember végéig várják és a jelentkezőknek több kitételnek is meg kell felelniük, például csak olyan cég indulhat a tenderen, ami az előző évben legalább nettó 35 milliárd forint bevételt tud felmutatni vasút- és vágány építésből.

A projektet lebonyolító Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt.-ben a MÁV Zrt., a China Railway International Corporation (CRIC), illetve a China Railway International Group (CRIG) bír tulajdonrésszel. A megvalósulást a 2020 tavaszán aláírt hitelszerződés - a kínai Eximbankkal kötött megállapodás szerint a beruházás 85 százalékát hitelből, a fennmaradó 15 százalékot saját forrásból finanszírozza a magyar állam – biztosítja. Az úgynevezett déli szakasz, tehát a Soroksár és Kelebia közötti rész mintegy két milliárd dolláros tervezési és kivitelezési szerződését még 2019 nyarán írták alá. A vállalkozó a CRE Konzorcium.