10-ből 7 fideszes nem tartja elfogadhatónak kormánykritikus emberek megfigyelését

Lehallgatási botrány, Orbán Viktor - N1TV
N1TV

A magyar lakosság döntő hányada, 74 százaléka hallott arról, egy izraeli kémprogram segítségével kormánykritikus újságírókat, közéleti szereplőket és üzletembereket figyeltek meg hazánkban is – derült ki a Publicus Intézet július végi, Népszava számára készített felméréséből.

Azonban a kormánypárti szavazók körében így is bőven vannak olyanok, akiknek aligha mond a témában bármit az, hogy Pegasus. A Fidesz–KDNP támogatóinak 68 százaléka értesült a lehallgatási botrányról. Az ellenzéki szavazóbázishoz már nagyobb arányban jutott el az ügy híre: A DK-sok esetében ez 94 százalékos, míg a jobbikosoknál 76 százalékos arányt jelent.

A korosztályokat vizsgálva a kutatás adatai azt igazolták, hogy a 18–29 éves korosztály alig 59 százaléka tudja, mi az a Pegasus, viszont az időseknél kiugró, 90 százalékos ez az arány.

Érdekesség, hogy a magyar társadalom csaknem fele – pártállástól függetlenül – biztos abban, hogy hazánkban politikai okokból figyelnek meg kormánykritikus embereket.

Ha figyelembe vesszük azt is, hányan válaszolták a kérdezőbiztosoknak azt, hogy „csak” elképzelhetőnek tartják, hogy ilyesmire vetemedik a kabinet, akkor már 70 százalék jön ki – teszi hozzá a lap.

A kormány idén július közepéig 900-nál is több titkos megfigyelést engedélyezett

A hvg.hu közérdekű adatigényléssel fordult az Igazságügyi Minisztériumhoz, mely válaszából kiderült: július 19-ig összesen 928 jóváhagyott titkosszolgálati kérelmet hagyott jóvá a tárca, ami minden korábbinál több, azaz napi szinten majdnem 5 esetet jelent. A vonatkozó adatokat még a lehallgatási botrány kirobbanását követő napon kérte ki a lap.

Bár a fideszesek 71 százaléka szerint semmiképp nem elfogadható, hogy kormánykritikus személyeket figyeljenek meg,,

mégis mindössze 7 százalékuk véli úgy, a miniszterelnöknek le kell mondania, ha kiderül, hogy köze van kormányának a megfigyelési botrányhoz. Azonban

43 százalékuk úgy gondolja, mennie kell annak a miniszternek, aki alá az adatokat gyűjtő szervezet tartozik.

Az ellenzéki választók egyértelműbbnek látják a kabinet felelősségét: A Jobbik táborának 67 százaléka, a DK szavazóinak pedig 96 százaléka vélekedik így.

A Jobbik a lehallgatási botrány miatt lemondásra szólította fel Orbánt

A Jobbik szerint a Pegasus-botrány megerősítette azt a meggyőződésüket, hogy „az Orbán-rezsim régen elárulta a rendszerváltást, és aljas, alantas módszereivel az egykori kommunistákkal és a keleti diktatúrákkal azonos szintre került", továbbá a miniszterelnök visszaélt hatalmával. Mint arról vasárnap délután beszámoltunk, egy nemzetközi oknyomozó csoport kiderítette, több, köztük a magyar kormányzat is az izraeli NSO cégtől beszerzett Pegasus nevű kémszoftvere segítségével megfigyeltette állampolgárait.

A megkérdezettek elsöprő többsége, 83 százaléka azt tartaná helyesnek, ha szigorúan szabályoznák a lehallgatás feltételeit, és úgy vélik, jobb lenne, ha az nem egy ember döntésén múlna – mutat rá végül a felmérés.