Kína máris kiegyezhet az új afgán vezetéssel

Kína máris kiegyezhet az új afgán vezetéssel

Kína máris átvenné a kivonuló Egyesült Államok helyét Afganisztánban, az okok között komoly szerep jut a ritkaföldfémeknek, amelyekben nagyon gazdag a Talibán irányítása alá került ország – írja a CNBC.

Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő már a tegnapi nap folyamán arról beszélt, hogy Kína „baráti kapcsolatra” törekszik a hatalmat megszerző tálibokkal és ennek megfelelően Peking nem zárja be kabuli nagykövetségét sem ellentétben számos nyugati országgal. A szóvivő elmondta, hogy tiszteletben tartják az afgán nép szuverén döntését és emlékeztetett arra, hogy a tálibok is jó viszonyt szeretnének kialakítani Kínával.

Kína már korábban felvette a kapcsolatot az akkor még lázadó státuszban lévő tálibokkal, ennek keretében július végén már egy találkozó is létrejött Abdul Gáni Baradar molla, a tálibok egyik legbefolyásosabb vezetője és Vang Ji kínai külügyminiszter között.

A szakértők szerint Kína célja alapvetően az lehet, hogy hozzáférjen az Afganisztánban található ritkaföldfémekhez, amelyeket több milliárd dollár értékűnek becsültek 2020-ban. Ezeket az anyagokat alapvetően high-tech eszközök készítéséhez használják fel és Kína már most is uralja ezt a piacot: a világ teljes ritkaföldfém állományának 35 %-a kínai kézben van.

Mindemellett az ország újjáépítésében is komoly szerepet vállalhat az ázsiai szuperhatalom, hiszen korábban mindkét fél jelezte erre való hajlandóságát. Kína számára nagy fegyvertény lenne, ha az afgánokat is sikerülne bevonni az Új Selyemútnak nevezett kezdeményezésükbe, amelybe például a Budapest-Belgrád vasútvonal is tartozik.