Olyan súlyos a sofőrhiány a Volánnál Komárom-Esztergom megyében, hogy már rendszeresen járatokat kell lemondani

Olyan súlyos a sofőrhiány a Volánnál Komárom-Esztergom megyében, hogy már rendszeresen járatokat kell lemondani

Egyre gyakrabban maradnak ki a járatok a Komárom-Esztergom megyei buszközlekedésben a sofőrhiány miatt – írja olvasói levelek alapján a 444.

Olyan esetről is beszámoltak leveleikben a helyiek, hogy egymás után több járat is kimaradt, így adott esetben órákon keresztül kellett várakozniuk az utasoknak a megállóban a tűző nyári melegben. Ráadásul a kimaradó járatokról semmilyen értesítést nem ad a Volán, így teljesen kiszámíthatatlanná vált a buszközlekedés a térségben.

A Volán a panaszokra az egyik utasnak azt válaszolta, hogy emberhiány miatt várhatóak járatkimaradások június-júliusban, valamint

azt tanácsolták neki, hogy utazás előtt hívja fel őket telefonon és akkor tudnak arról tájékoztatást adni, hogy indul-e busz vagy sem abban az időpontban.

Dobi István, a Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet elnöke a 444 megkeresésére elmondta, hogy a sofőrhiány csak fokozódni fog, mivel egyre többen mondanak fel az alacsony fizetések miatt, miközben a fiatalok számára egyáltalán nem vonzó ez a pályakép, amit a Volán fel tud kínálni. Ez nem is csoda, mivel a napokban még a heti pihenőnapért járó bérpótlékot is megvonták a buszsofőröktől, ami Dobi szerint gyakorlatilag példa nélküli a közlekedési ágazatban.

Frissítés

Cikkünk megjelenése után a Volánbusz az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz:

"A Komárom-Esztergom megyében nyáron felmerült létszámhiány lokális és átmeneti jelenség, a közszolgáltatási feladatok ellátásában az ország más részeiben nem okoz fennakadást. Augusztus 23-tól átszervezésekkel, más térségből átcsoportosított autóbuszvezetőkkel csökkentettük a kimaradó járatok számát, minimalizálásuk érdekében az iskolakezdésig további beavatkozásokat tervezünk. A változásokról honlapunkon és állomásainkon utasaink folyamatosan tájékozódhatnak, az érintett önkormányzatokat levélben is értesítjük.

Országosan és a területen is kiemelt toborzást végzünk, aminek köszönhetően idén bővült a létszám. A megfelelő utánpótlás biztosítása érdekében tanfolyamos autóbuszvezetőket is foglalkoztatunk, a képzés költségeit tanulmányi szerződéssel biztosítjuk. A Volánbusz folyamatosan várja a jelentkezéseket autóbuszvezetői munkakörbe az ország számos pontján (https://www.volanbusz.hu/hu/karrier).

Nem helytálló az az állítás sem, hogy a napokban a Volánbusz megvonta volna a heti pihenőnapért járó bérpótlékot. 2020. április 1-jével vezettük be – a bérmegállapodás keretein belül – az egységes autóbuszvezetői bér- és pótlékrendszert. A felek rögzítették, hogy a bérrendszer szerkezeti változása következtében egyetlen munkavállalót sem érhet keresetveszteség, ennek a vállalásnak eleget tettünk. 2020-ban az autóbuszvezetők átlagbére 2019-hez viszonyítva több mint 10 %-kal emelkedett. A teljes munkaidős átlagbér Komárom-Esztergom megyében 2021-ben meghaladja a bruttó 400.000 Ft-ot. Erre az összegre még átlagosan több mint nettó 37 ezer forint üzemanyag megtakarítást fizetünk az autóbusz-vezető kollégáknak. Munkavállalóink további juttatásként önkéntes nyugdíjpénztári kiegészítést (havi bruttó alapbér 3,5%-a, 1% önrész vállalása mellett), utazási kedvezményt (munkavállalóknak és családtagjaiknak is), év végi lojalitást elismerő juttatást kapnak, balesetmentesen vezetett kilométerek után kitüntetésre és pénzjutalomra, valamint törzsgárda kitüntetésre jogosultak, illetve összesen nettó 300.000 Ft SZÉP kártya juttatásban is részesültek 2021-ben. Az elmúlt öt évben több mint 50%-os keresetnövekedés valósult meg, 2022-ben pedig átlagosan 10 %-os bérfejlesztésre kerül sor."