Politikai pedofília: most épp Novák Katalin használt ki kisgyermekeket a kampányához

Politikai pedofília: most épp Novák Katalin használt ki kisgyermekeket a kampányához

Valamiért a kormánypárti politikusok minduntalan vissza-visszatérnek az óvodákba, bölcsődékbe, hogy mosolyogjanak, játszanak a mit sem sejtő, és még csak szavazati joggal sem rendelkező kicsikkel.

Most épp Novák Katalin családügyi miniszter volt a soros, aki Szolnokon járt, és a város nőket becsmérlő szabadszájú macsó fideszes polgármesterével ment el a Móra Ferenc úti bölcsődébe. S persze ez annyira érdekes volt, hogy ment velük a közmédia fotósa - közpénzből. Szerencsétlen MTI-s szerkesztők is bajban voltak az így készült fotóval, és végül így mutatták be, hogy mit láthatunk a képen: "Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter és Szalay Ferenc polgármester az udvaron játszó gyerekekkel beszélget a Móra Ferenc úti bölcsődében, Szolnokon 2021. augusztus 25-én".

Az nem derül ki, hogy miről beszélgettek a kormánypárti politikusok a kicsikkel, esetleg a nemváltó műtétek veszélyeiről, vagy a kisgyerekes nők lekurvázásáról? Nem tudni. De a kérdés sokkal inkább az, hogy

  • MIT KERESNEK A FIDESZES POLITIKUSOK A BÖLCSŐDÉINKBEN,

és

  • KI KÉRTE, HOGY A GYEREKEINKKEL TÁRSALOGJANAK?

 

Pszichológus: gyermekbántalmazás lehet, ha a szülő agresszív politikai tüntetésre hurcolja gyermekét

Mint megírtuk, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje annak ellenére is folytatja országjárását, hogy van, ahol láthatóan a sarki kocsmából érkeznek az ellene bértüntetők, vagy valaki úgy gondolja, több tonnás munkagéppel kell életveszélyesen fenyegetnie őt. Pénteken Jakab Péter Tapolca főterén tartott utcai fórumot a civilben mentőápolóként ismert jobbikos parlamenti képviselővel, Rig Lajossal, aki Veszprém megye 3-as számú választókerületében indul az előválasztáson - és a Fidesz most is készült egy provokációval.

Politikai pedofília: nem ma kezdte a Fidesz

Emlékezetes, a 2018-as országgyűlési és a 2019-es önkormányzati választás kampányában

a kormánypárti politikusok, egészen Orbán Viktorig, olyan mélyen merítkeztek meg a politikai pedofíliában, hogy az még a Nemzeti Választási Bizottságnál is kiverte a biztosítékot.

A miniszterelnöknek 350 ezer forintos bírságot kellett fizetnie az elhíresült óvodai látogatása és videója után és közel ekkora bírságot szabtak ki Hoppál Péterre is, aki a kampánya során arról posztolt képeket, hogy gyerekeknek ad át ajándékot.

A teljesség igénye nélkül, Rogán László, Budakalász fideszes polgármestere óvodásokkal ölelkezettPánczél Károly fideszes országgyűlési képviselő kivezényeltette a szigetbecsei ovisokat, hogy előttük végezze el az első kapavágásokat az épülő óvoda területén.

2017-ben a csepregi ovisokat egy utca átadásakor, hideg időben térdeltették a betonon.

A csepregi ovisok egy népszokás miatt térdeltek a földön, de ennél sokkal nagyobb gondok is vannak a városban

A Nyugat.hu közölte azt a fényképet, amely a felújított Alkotmány utca átadásán készült, és a hideg időben, a betonon térdeplő ovisok láthatók rajta.A cikk órák alatt körbejárta a fél országot, felháborodott kommentek ezrei küldték melegebb éghajlatra a gyerekeket a flaszteron fagyoskodásra kényszerítő felnőtteket.

A szexbotrányába belebukott Borkai Zsolt fél éven belül másodszor is átadott egy futópályát úgy, hogy oda a szülők tudta és engedélye nélkül kivezényelték a kisiskolásokat is. Fercsák Róbert, Baja fideszes polgármestere pedig először bölcsődésekkel, később pedig ovisokkal pózolt.

Jogszabályt sértett: Koncz Zsófiát eltiltották, hogy gyerekeket használjon fel kampánycélokra

A Blikk információi szerint a helyi választási bizottság elmarasztalta Koncz Zsófiát attól, hogy gyerekekkel kampányoljon. A fideszes jelölt saját közösségi oldalára is feltette a képeket, amely után a független Tóth Ádám a helyi választási bizottsághoz fordult. A választási bizottság megállapította, hogy Koncz Zsófia jogsértést követett el, amelyért a Fidesz jelöltjét elmarasztalták, de bírságot nem szabott ki.

Egy gyerek nem eszköz, nem díszlet, hanem jogokkal rendelkező állampolgár. Nem lehet kihasználni és politikai előnyökhöz jutni gyerekeken keresztül.

írta a 2018-as országgyűlési választások kapcsán, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány. A civil szervezet még egy ötpontos szakmai segédanyagot is elkészített, de a Fidesz kampány irányítói válaszra sem méltatták.

A Hintalovon egyébként egyértelműen fogalmaz:

„Ne azért legyen benne egy gyerek egy kampányban, mert gyerek, hanem mert üzenete van, amit közvetíteni szeretne. Ha egy gyereknek nem a véleménye és tapasztalata számít, akkor az nem lehet más, mint kizsákmányolás.”

A gyermekjogi szakemberek egy 5 pontos ajánlást is megfogalmaztak, melyek útmutatóul szolgálnak a gyerekek közéletben játszott szerepéről és politikai kommunikációban való részvételéről.

  • 1. A gyerekeket védeni kell a manipulációtól. A választási kampányoknak ők nem célcsoportjai.
  • 2. A gyereknek joguk van a megfelelő tájékoztatásra a politikáról. Segíteni kell őket, hogy megértsék a politika és pártpolitika szerepét a közélet alakításában.
  • 3. A gyerekek nem használhatók politikai célokra.
  • 4. A gyerekek nem közszereplők: személyes adataik, képmásuk felhasználása sértheti jogaikat és legjobb érdeküket.
  • 5. A gyerekeknek vannak polgári jogaik, és részt vehetnek az őket érintő közéleti kérdésekben.