Kulturális nívó a magyar univerzumban: mit üzen Kassai Lajos és Gulyás Márton beszélgetése?

partizán
Youtube

(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)

 

Az elmúlt egy évben két olyan dokumentumfilmet láttam, amire azt mondtam, minden nagyobb nézettségű hazai tévécsatornán leadnám, de az sem baj, ha hetente többször – csak, hogy valaki nehogy lemaradjon valamelyikről. Az egyik a Netflixen 2020-ban bemutatott David Attenborough: Egy élet a bolygónkon című alkotás, a másik pedig ugyancsak a streaming-szolgáltató kínálatában elérhető Társadalmi dilemma című film. Előbbiben a legendás természetfilmes a saját, sok évtizedes munkásságával együtt azt is bemutatja, hogy drasztikusan rövid idő alatt hogyan változott meg a Földön az élet, de a borúra jócskán okot adó kilátások mellett is van kiút.

Utóbbiban pedig a Facebook, a Google, az Instagram, a Twitter stb. korábbi, vezető beosztásban dolgozó munkatársainak jóvoltából arról kapunk képet, hogy a szinte már önjáróvá váló közösségi média felületek az eredeti, megálmodott funkciójukhoz képest hogyan roncsolják a társadalmakat, teszik tönkre az ember és ember közötti kapcsolatokat, ahogyan anyagi megfontolásokból információbuborékba, álvalóságba zárják a sokszor gyanútlan felhasználókat.

Utóbbihoz kapcsolódhatna az a film, amit harmadikként (de nem jelentőségében harmadiknak) felvennék erre az „adjuk le minden tévében!”-listára. Ez pedig a Partizán augusztus 20-án bemutatott filmje, amelyben Gulyás Márton és Kassai Lajos lovasíjász beszélget.

Annyiban rendhagyó a produkció, hogy nem Gulyás kereste interjúalanynak Kassait, hanem utóbbi lépett annak érdekében, hogy összejöjjön ez a találkozó, mégpedig nem is a Partizán stúdiójában, hanem a világszerte ismert lovasíjász vendéglátása mellett, a Somogy megyei Kassai-völgyben.

Az, hogy két, egymástól ennyire eltérő életfelfogású ember egy nagyon jót beszélget egymással, nem a pikantériáját adja ennek a találkozásnak, hanem a velejét, a lényegét. Teljesen érthető is, hogy nyitójelenetnek (amivel aztán később még egyszer találkozunk a filmben), az izgalmasnak ígérkező szűk egy óra felütéseként Kassai Lajosnak a következő gondolatmenetét választotta a Partizán:

„Belenéztem a távcsőbe, és megnéztem, hogy ennek a nagy magyar univerzumnak melyik a legtávolabbi bolygója, és én önt láttam. Ön homoszexuális, homoszexuális kapcsolatban él. Ön egy baloldali aktivista. Én egy heteroszexuális kapcsolatban élek, ráadásul tradicionális heteroszexuális kapcsolatban, amit predesztinál a környezetem. Az életmódunk gyökeres eltéréseket mutat, és én azért kerestem meg önt, mert hiszek abban, hogy a kettőnk közötti kommunikáció adja meg ennek a nemzetnek a kulturális nívóját. Mert ha mi le tudunk ülni, és érett emberként tudunk egymással kommunikálni, akkor szerintem nincs veszve semmi.”

Amikor saját igazukat a megkérdőjelezhetetlen IGAZSÁGnak képzelő emberek napi rendszerességgel, már-már rutinszerűen fröcsögnek egymásra, mert bizonyos kérdésekben sarkosan eltér az álláspontjuk, amikor Magyarországon a társadalmi kapcsolatokat egészségtelenül erőteljesen határozza meg a politika, az egyes politikusokhoz való viszonyulás, akkor különösen nagy értéke van szembesülni – ahogyan Kassai fogalmaz – érett emberek kommunikációjával, mert ez felcsillant némi fényt a sötétségben, elhiteti az emberrel, hogy nincs veszve semmi.

Annyira üdítő és elgondolkodtató ez a tartalom, hogy még szívesen írnék róla, de sokkal jobb, ha az egyik hozzászólást idézve javaslom mindenkinek megnézésre és terjesztésre: „Minden idők egyik legmenőbb interjúja! Az ilyen beszélgetések éltetik a reményt!”