Nincs költözés, nincs B terv – maradunk a Földön

föld
Az amerikai Országos Repülésügyi és Űrkutatási Hivatal, a NASA által 2015. május 13-án közreadott, a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomáson (ISS) tartózkodó Terry Virts amerikai űrhajós által 2015. május 9-én készített kép a Grand Canyon feletti napfel
Fotó: MTI/EPA/NASA

(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)

Nincs B terv: a lakható exobolygók és az élhető Föld nem felcserélhetők! – ezzel a címmel jelent meg egy cikk a csillagaszat.hu-n. Az utóbbi időben elég gyakran látogatom ezt az oldalt, mert kifejezetten jól esik kicsit elmélyülni a magasságokban, ahol a Földről nézve a csillagok vannak. Ahol nem vagyunk mi, emberek, hiszen mi kizárólag ott létezünk, ahonnan felfelé nézünk: a Földön. Amit módszeresen teszünk tönkre, a jelek szerint sokkal gyorsabban, mint ahogyan azt korábban, akár néhány évvel ezelőtt is gondolták a tudósok. Ezek a kilátások (is) adják az alapját azoknak a sci-fiknek, amelyeknek témája, hogy a tönkretett, élhetetlenné vált otthonunk helyett újat keresünk egy másik csillagrendszerben. Ami persze izgalmas, és ilyen filmeket nézve sokan talán tényleg számolnak annak lehetőségével, hogy ha a Földet végleg kicsináljuk, akár irreálisan rövid időn belül költözhetünk is. 

Hát nem. Egyáltalán nem, ahogyan az említett cikk címe sommázza a helyzetet: nincs B terv. Mert – állapítja meg a szerző – „A Naprendszeren kívüli bolygók kolonizálása elképzelhetetlenül nagy technikai kihívás – kisebb léptékben ugyanez igaz a Naprendszeren belül is, például a Mars esetében –, amelyre a tudomány és a technika mai állása szerint még évszázadokig semmi reményünk, kicsiben sem, nemhogy az egész emberiség szintjén.” Tehát maradunk. Jó sokáig még.

Úgyhogy nincs más lehetőség, mint nekünk változni, és ezáltal változtatni. Kiirtani azt az egoista attitűdöt, hogy leszarjuk, mi lesz néhány évtized múlva, mondván, minket az már úgysem érint.

Egy ideig nem tudtam hova tenni azt a kifejezést, hogy a klímaszorongás. Érteni véltem, talán szinte értettem is, de nagyjából átérezni csak azután voltam képes, hogy egy barátom elmondta, a tizenéves gyermekeinek ez egy teljesen létező, a mindennapi életükre befolyással bíró probléma. Hogy aggódnak amiatt, ami a bolygónkkal történik. Ezt pedig nekünk, idősebbeknek nem elég elfogadni, hanem a generációs különbséget, különbségeket lebontva fel kell zárkóznunk hozzájuk abban, hogy súlyának megfelelően tekintsünk erre a krízisre. 

Amiben talán segít az is, ha olyan információkkal találkozunk, mint amit éppen e sorok írásakor, a hírek között barangolva olvastam a hvg.hu-n, miszerint a tudósokat sokkolta, hogy a grönlandi jégtakaró egyik legmagasabb pontja felett több órán át esett az eső. Ilyen jelenséget először jegyeztek le, és egyértelműen a felmelegedés jelének tartják.

Minden jel szerint egyre több extremitásra kell számítanunk a Föld időjárásával összefüggésben. Az emelkedő tengerszint miatt partmenti településeken élők milliói veszíthetik el otthonaikat, máshol az elviselhetetlen forróság tesz élhetetlenné addig lakott területeket, éppen ezért a gondolkodásmódunkban is meg kell jelenni bizonyos fokú extremitásnak, vagyis tudatosítani, hogy

nagyon hamar nagyon nagy baj lehet (van) a bolygónkkal, és ha ezen nem sikerül gyökeresen változtatni, akkor B terv nyilvánvaló hiányában bukhatjuk az egyetlen lehetséges tervet, az A tervet: a Föld, s vele a teremtett világ, benne az ember megmentését.