Egy fideszes-MSZP-s baráti társaság boszorkánykonyhájába kavarhatott be a jobbikos Földi István

Egy fideszes-MSZP-s baráti társaság boszorkánykonyhájába kavarhatott be a jobbikos Földi István

Minden jel arra mutat, hogy egy fideszes önkormányzat vezetője segíthetett az MSZP egyik elnökségi tagjának abban, hogy megakadályozzák egy jobbikos politikus indulását az ellenzéki előválasztáson. Az ügyben feljelentés született, az előválasztási bizottság pedig nem asszisztált a lejárató kampányhoz, és felmentette a célkeresztbe került Földi Istvánt. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 5-ös számú választókerületében szoros baráti kapcsolatot ápoló szocialisták és fideszesek igyekeznek ellehetetleníteni a jobbikos indulót, és a hamis rágalmaktól sem riadnak vissza.

Miről szól a cikk?

  • Egy DK-s hangfelvétel szerint a Fidesz aktivistákkal fogja segíteni a baloldali jelöltet, hogy ne a jobbikos nyerjen az előválasztáson
  • Az MSZP egyik elnökségi tagja, a helyi szocialista jelölt kampányfőnöke, Halmi József közös fotókat posztolt a helyi fideszes országgyűlési képviselővel, Kovács Sándorral, aki gyermekkori barátja
  • Ez a szocialista elnökségi tag állítólagos korrupciós ügyekre hivatkozva az előválasztási bizottság előtt etikai eljárást indított a jobbikos indulóval szemben
  • Az eljárást olyan dokumentumokra alapozta, melyek csak egy fideszes polgármestertől kerülhettek ki, és nem bizonyítanak valódi, súlyos törvényszegéseket
  • A jobbikos jelölttel, Földi Istvánnal kapcsolatban a szocialisták jelöltje, Papp Ildikó is rágalmazó állításokat terjesztett Facebook-üzenetekben
  • Az előválasztási bizottság nem léptette vissza a jobbikos jelöltet
  • Ugyanakkor a bizottsághoz a Jobbik is etikai eljárással fordult a Fidesszel látszólag együttműködő helyi szocialisták és DK-sok miatt
  • Földi István pedig személyes adattal való visszaélés miatt feljelentést tett

Mint arról kedden az Alfahír elsőként beszámolt, megszüntette az etikai eljárást a jobbikos Földi Istvánnal szemben az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB). A beadványt az MSZP elnökségi tagja, a Szabolcs megye 5. számú választókerületében induló dr. Papp Ildikó jelölt kampányfőnöke, Halmi József tette az előválasztáson velük szemben induló volt kocsordi polgármester ellen, miután álláspontja szerint regnálása alatt végzett tevékenységei nyomán több eljárás is indult vele szemben, ezért nem feddhetetlen - márpedig ez elvárás a jelöltektől.

Az ügyekről annyit érdemes tudni, hogy azokat Földi szerint

nagy számban, koncepciós jelleggel indította vele szemben az új, fideszes vezetésű önkormányzat,

de egyetlen eset kivételével még csak be sem hívták őt meghallgatásra, sem tanúként, sem gyanúsítottként. Abban az egyetlen esetben pedig, amiben valóban pénzügyi szabálytalanságot tártak fel egy önkormányzati kiadással kapcsolatban, anyagi hátrány nem érte a költségvetést, ezért az ügyet felfüggesztették.

A Földi Istvánnal kapcsolatos beadványt, valamint az arra adott védekezést megvizsgálták az OEVB tagjai, és végül 2 tartózkodás, valamint 4 nem szavazati aránnyal elutasították Halmi József vádjait.

Ez azt jelenti, hogy még a baloldali delegáltak sem asszisztáltak a támadáshoz.

De mi történik itt?

A választókerületben két ellenzéki jelölt indul egymással szemben: a DK és a Párbeszéd által támogatott MSZP-s dr. Papp Ildikó, és az LMP, a Momentum, a Mindenki Magyarországa Mozgalom és az Új Világ Néppárt támogatását élvező jobbikos Földi István.

A szocialista Papp Ildikó kampányfőnöke, Győrtelek polgármestere, és nem utolsósorban az MSZP országos elnökségének tagja, Halmi József etikai beadványával kapcsolatban alapvetően két kérdés merül fel:

  • Az egyik, hogy az összefogást építő közös ellenzékben egy MSZP-s felsővezető miért harcol minden áron egy jobbikos indulóval szemben?
  • A másik, hogy honnan jutott hozzá azokhoz az adóhatósági és ügyészségi iratokhoz, melyekkel a bizottsághoz fordult?

Nos, a mátészalkai központú választókerületben régóta ismert, és egyáltalán nem titkolt baráti kapcsolatban állnak a helyi szocialisták a fideszesekkel. A térség korántsem jó hírnévnek örvendő kormánypárti képviselőjével, Kovács Sándorral több közös fotón is szerepeltek a helyi baloldaliak, sőt, maga Halmi József elnökségi tag írta azt egy Facebookra feltöltött fotójához, amin együtt szerepel Kováccsal, hogy évtizedes barátságról van szó, amit „el lehet ítélni” és „lehet vele kampányolni”, de akkor is „örök” marad, mert „a barátság a politika felett áll”.

A magyar politikai közegre egyébként sajnálatos módon jellemző, már-már polgárháborús retorikát idéző légkör ellenére nyilván mindenkinek joga van baráti kapcsolatokat ápolni bármely politikai szereplővel – ez legfeljebb pikáns érdekesség, de nem bűn. Probléma akkor merül fel, ha ezek a kapcsolatok kihatással vannak magára a politikára is. Jelen esetben pedig alighanem erről is szó van.

Mint beszámoltunk róla, a 24.hu-hoz nemrég eljutott hangfelvételen egy DK-s aktivista, bizonyos Jakab Tímea arról beszélt, hogy

a Fidesz segíteni fog közös jelöltjüknek, Papp Ildikónak az előválasztáson úgy, hogy ők is küldenek szavazókat Földi István ellen.

A felvételen elhangzott az is, hogy a DK-s hölgy személyesen is baráti kapcsolatot ápol a fideszes Kovács Sándorral, mi több – milyen kicsi a világ -  mivel ő a szocialista elnökségi tag Halmi József volt felesége, azzal is tisztában van, hogy maga Halmi is gyermekkori barátja a fideszes képviselőnek. Ezen felül jelöltjük, Papp Ildikó sem csinált belőle titkot, hogy ennek a baráti társaságnak a tagja.

Mindezek fényében egyértelműen kirajzolódik, hogy a választókerületben van egy szocialista baráti-politikai kör, ami szoros kapcsolatban állhat a helyi fideszesekkel, és a két csoport közötti hatalommegosztásba szólna bele a körön kívül álló Földi István. A jobbikos politikus megállítása ezért közös érdeke lett a helyi szocialistáknak és a fideszeseknek is, bár arra talán egyikük sem számított, hogy országos hír lesz a helyi ügyeskedésekből.

Elcsalhatják az előválasztást?

A DK-s hangfelvétel alapján nyilvánvaló kockázata van annak, hogy a Fidesz beavatkozik az ellenzéki előválasztásba, és aktivistákat fog mozgósítani azért, hogy az érdekének megfelelő – akár a 2022-es választáson várhatóan gyengébben teljesítő  - ellenzéki jelölt győzzön.

Hogy ez a manipulációs terv mennyire a levegőben van, arról Kovács Csaba, a kormánypárti Kovács Sándor képviselő testvére, Fülpösdaróc polgármestere egy Facebook-posztban is írt: ebben azt ecsetelte, hogy szerinte az is „demokratikus”, ha a fideszesek beszavaznak az ellenzéki előválasztásba, ezzel eldöntve, ki legyen az ellenzéki jelölt.

A hivatalosan független, de egyébként fideszes posztokat osztogató polgármester a cinikus politikai értelmezést annyival intézte el, hogy „hát, a demokrácia, az ilyen”.

Na, de honnan a papír?

De mégis, honnan juthatott hozzá Halmi József azokhoz a hivatalos dokumentumokhoz, melyeket terhelőnek ítélt meg, és az előválasztási bizottságnak is elküldött? A válasz első ránézésre szépen illeszkedik a fentebb leírt viszonyrendszerbe.

Információink szerint az OEVB-hez eljutott ügyiratok konkrétan olyan ügyekről szólnak, melyeket Kocsord új fideszes polgármestere, Bakos Róbert indított Földivel szemben. Ez azt jelenti, hogy az üggyel kapcsolatos iratokat a feljelentő önkormányzati vezetőn kívül csak az ügyészség, az adóhatóság és a rendőrség kapta meg, külsős személy nem.

Az OEVB-hez mégis Halmi József nyújtotta be ezeket a dokumentumokat, ami alapján logikusan kikövetkeztethető, hogy azokat nem valamely hatóságtól, hanem a fideszes polgármestertől szerezhette be vélhetően azzal a céllal, hogy Földi István ellen felhasználhassa.

Úgy tudjuk, Földi István személyes adattal való visszaélés miatt feljelentést tett, az ügyben pedig már zajlanak a tanúmeghallgatások. Az esetet az is súlyosbítja, hogy az illegálisan szétküldött dokumentumokból ki sem takarták Földi István személyes adatait.

A Jobbik inkább Papp Ildikót léptetné vissza

A szocialista lejáratókampány azonban nem csak Halmi Józsefnél, hanem pártfogoltjánál, a baloldali ellenzéki jelölt Papp Ildikónál sem újdonság. Az Alfahír birtokába jutott információk szerint ugyanis Papp saját maga is üzeneteket küldött a Földivel adott esetben szimpátiát mutató személyeknek arról, hogy a jobbikos politikust jogerősen elítélték, valamint több – a fideszes önkormányzat által kezdeményezett – eljárás is zajlik ellene.

A valóságban ezek a vádak vagy nem igazak, vagy hamis színben tűnnek fel: nem létezik semmilyen jogerős ítélet, és valójában az eddigi „legsúlyosabb” ügynek is egy ügyészségi felfüggesztés lett a vége, miután a felmerült pénzügyi szabálytalanságok során anyagi kár nem érte az önkormányzatot.

Lapunk értesülései szerint Miskolczi István, Földi István kampányfőnöke a Halmi-féle beadványra ugyancsak egy etikai beadvánnyal felelt Papp Ildikóval szemben.

Ebben a jobbikosok bírálják, hogy a DK-s hangfelvétel tanúsága szerint létezik egy olyan Facebook-oldal is, amit úgy szerkesztenek, mintha a Fideszé lenne, de valójában arra hozták létre, hogy lejárassák Földi Istvánt. Tény: az oldal rengeteget foglalkozik Földivel, és a kifogás szerint az ide felkerülő dokumentumok között olykor szenzitív adatok is megjelennek a jobbikos politikusról. A lejárató anyagokat a beadvány szerint következetesen lájkolják mind helyi a szocialisták, mind velük jóban lévő fideszesek, az előterjesztő szerint ezzel legitimálva a névtelenül szerkesztett oldalt.

A jobbikos álláspont szerint a szocialisták és a fideszesek összeborulása, valamint közös Földi-ellenes kampánya sérti az előválasztás erkölcsi alapjait, hiszen annak az a célja, hogy tisztességes és demokratikus módon le tudják váltani a Fidesz-kormányt. Jelezték: mind Halmi, mind Papp rendszeresen terjesztik Facebookon a Földi István elleni dokumentumokat és rágalmakat, többek között privát üzenetekben keresik meg az embereket, és csoport-adminoknak küldenek leveleket.

Hogy lehet együttműködni a Fidesszel?

Ha Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 5-ös számú választókerületében a Fidesz valóban bele tud szólni az előválasztás eredményébe, azzal garantált lehet az újabb egyéni, kormánypárti mandátum. Az ügyre korábban Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje úgy reagált, idézzük:

„Az előválasztás egyik legfőbb előnye, hogy kiderül, ki az, aki valóban le akarja váltani a kormányt, és ki az, aki inkább kiegyezne vele”.

A Jobbik szerdán kiadott közleménye szerint „látványos összhang van az MSZP és a Fidesz között” abban a „karaktergyilkossági kísérletben” ami zajlik, és a kreált hamis vádakkal valójában csak saját lebukásukról, a Fidesszel történő összejátszásukról próbálták elterelni a figyelmet. Azt írták, sajnálattal vették tudomásul, hogy a „csalásra készülő jelölt” visszahívása helyett a párt vezetése beállt a hamis vádakkal próbálkozó, lebukott helyi politikusai mögé.

Az Alfahírnek Földi István azt mondta, be kell végre fejezni a hazudozást és a vele szembeni gerinctelen lejárató kampányt, azt pedig sokatmondónak tartja, hogy még az OEVB szocialista delegáltja sem szavazott ellene.

Földi István közölte: nem akarja támadni az MSZP-t, inkább sajnálja a baloldali pártot azért, mert olyan emberek vannak köztük, akik szégyent hoznak rájuk és arra a politikai közösségre, amely Orbán Viktor kormányának leváltását tűzte ki célul.

Az igazságnak mindig győznie kell! – jelentette ki.