A német CDU/CSU újra kormányalakításra készül, Olaf Scholz más eredményre számít

A német CDU/CSU újra kormányalakításra készül, Olaf Scholz más eredményre számít

A németországi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás eredményétől függetlenül ismét kormányalakításra készül a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) a pártszövetség kancellárjelöltjének vasárnap este tett bejelentése szerint.

Armin Laschet a CDU berlini eredményváró rendezvényén mondott rövid beszédében hangsúlyozta, hogy a CDU/CSU-ra adott minden egyes szavazat 

"egy baloldali kormány ellen leadott szavazat, ezért mindent megteszünk azért, hogy az uniópártok vezetésével alakuljon szövetségi kormány".

A részeredmények alapján készített első eredménybecslések szerint a CDU/CSU az eddigi koalíciós társ Német Szociáldemokrata Párt (SPD) mögött végzett, az ARD országos köztelevízió megbízásából készített becslés szerint a szavazatok 24,7 százalékát gyűjtötte össze, a másik országos köztelevízió, a ZDF megbízásából végzett számítások szerint pedig 24,4 százalékot szerzett.

Az SPD az ARD szerint 24,9 százalékkal, a ZDF szerint 25,6 százalékkal végzett az első helyen.

Olaf Scholz, az SPD kancellárjelöltje az első nyilatkozatában ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy pártját illeti meg a kormányalakítás joga. 

"A választók azt akarják, hogy a következő kancellárt Olaf Scholz-nak hívják" 

- fogalmazott.

Felmérések: szoros az állás a szociáldemokraták és a kereszténydemokraták közt Németországban

Nagyjából azonos eredményt ért el a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) és a Kereszténydemokrata Unió és a Keresztényszociális Unió (CDU/CSU) szövetsége a vasárnapi németországi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson a szavazókörökből kilépő választók megkérdezésén alapuló felmérések (exit poll) urnazárás után közzétett eredménye szerint.

A CDU/CSU-nál a 25 százalék alatti eredmény az 1949 óta működő pártszövetség leggyengébb választási szereplése, messze elmarad az előző, 2017-es Bundestag-választáson elért 32,9 százaléktól.

Az SPD-nél a 25 százalék körüli eredmény erősödés a 2017-es - történelmi mélypontot jelentő - 20,5 százalékhoz képest.

A részeredmények alapján készített becslések szerint három koalíciós összetétel tűnik lehetségesnek.

  • Az egyik a nagykoalíció - a CDU/CSU és az SPD közös kormányzásának - folytatása. Ezt egyik párt sem szorgalmazza.
  • Lehetségesnek tűnik még, hogy az SPD összefog a Zöldekkel és a liberális Szabad Demokrata Párttal (FDP),
  • vagy a CDU/CSU alakít kormányt ezzel a két partnerrel.

A Zöldek a szociáldemokraták és a CDU/CSU felé is nyitottak. Az FDP a párt elnöke, Christian Lindner meghatározása szerint a CDU/CSU természetes szövetségese. A politikus vasárnap este a ZDF-nek azt mondta, hogy a demokratikus pártoknak minden körülmények között tudniuk kell tárgyalni a lehetséges kormányzati együttműködésről, de az biztos, hogy egy CDU/CSU-Zöldek-FDP koalíciót több közös pont - politikai elképzelés, törekvés - kötné össze, mint egy SPD-Zöldek-FDP összetételű koalíciót.

Ugyanakkor bármilyen tárgyalás előtt be kell várni a választási végeredményt és a párt vezető testületeinek határozatait

- tette hozzá.

A Zöldek és az FDP egyaránt megerősödve vághat neki az esetleges kormányalakítási tárgyalásoknak. A Zöldek 14,3-14,4 százalékon állnak az eredménybecsléek szerint, ez bő másfélszerese a 2017-ben elért 8,9 százaléknak. Az FDP 11,6-11,7 százalékot szerezhet a négy évvel ezelőtti 10,7 százalék után.

(MTI)