Legszegényebbtől leggazdagabbig egységesen 80 ezer forint lesz a nyugdíjprémium

Legszegényebbtől leggazdagabbig egységesen 80 ezer forint lesz a nyugdíjprémium

Minden nyugdíjas

egységesen 80 ezer forintot fog kapni

nyugdíjprémiumként – közölte Orbán Viktor az idősek napján szokásos péntek reggeli rádióinterjújában. A kormányfő hozzátette, van 435 ezer nyugdíjas, akinek a törvény szerint ennél az összegnél kevesebb járna, de a kormány döntése értelmében ők is 80 ezer forintot fognak kapni. Emellett sor kerül a tervezettnél magasabb infláció miatti nyugdíj-kompenzáció kifizetésére is – mondta a miniszterelnök.

A kormányfő a múlt héten belengette, hogy akár már a választások előtt is teljes egészében kifizethetik a 13. havi nyugdíjat, ezzel kapcsolatban most azt mondta, ő maga bizakodó, ha a gazdasági növekedés a mostani ütemben folytatódik, akkor van rá esély.

Ez még egyáltalán nem bizonyos, a hallgatókat kérem, hogy ne vegyék készpénznek, de látok rá esélyt, dolgozni kell érte, harcolni kell érte, nem lehetetlen

– emelte ki Orbán Viktor.

A 2021-ben befizetett személyi jövedelemadó visszatérítésével kapcsolatban a miniszterelnök megismételte a korábban elmondottakat, mely szerint a pandémia az idősek mellett a gyermekeket nevelő családokat viselte meg, ezért ők kapják vissza a befizetett adót. Orbán Viktor szerint ez 1 millió 900 ezer főt érint.

A magyar–orosz hosszútávú gázszerződéssel kapcsolatban a kormányfő jelezte, Nyugaton „gáz van, mert nincs gáz”, ugyanis nincsenek feltöltve a gáztározóik. Viszont itthon a rezsicsökkentésnek köszönhetően a háztartások számára a legolcsóbb a gáz, és második legolcsóbb az áram – fűzte hozzá, majd megjegyezte, Nyugaton „mindenhol agyonnyomja a családok költségvetését a megnövekedett energiaár”. Itthon viszont

elszoktunk attól, hogy Lendvai Ildikó felemelje – ígérete ellenére – a gázárakat, de Nyugaton ez történik

– mondta Orbán Viktor. Az ukránok tiltakozásáról a miniszterelnök azt mondta, azt hitték, „könnyű a magyarokkal legénykedni”, de ezt a helyükben felülvizsgálná. Közölte, a szerződés értelmében a gázt dél felől fogják szállítani, mert

a biztonságos szállítás Ukrajna felől nincs biztosítva.

Orbán szerint ha nem a mostani rezsipolitika folytatódna Magyarországon, akkor egy család átlagosan havi 32 ezer forinttal költene többet energiára.

A hadgyakorlathoz kihelyezett kormányülésre áttérve a kormányfő azt hangsúlyozta, tévedés, hogy NATO-tagként elég lenne a kisebb hadsereg. Úgy vélte, mindent meg kell tenni, hogy meg tudjuk védeni magunkat, mert csak akkor számíthatunk a szövetségesekre. Mint fogalmazott, „a veszélyek korát éljük”, ezért a hadiipar-építést, a haderő technológiai fejlesztését és a katonák toborzásának, kiképzésének helyzetét tekintették át a hajmáskéri ülésen.

Természetesen a beszélgetésen nem maradhatott ki a migráció témája sem. Varga Mihály közlése szerint eddig 590 milliárd forintot költöttünk a migráció elleni védekezésre, az Európai Unió pedig Orbán szerint ebből „mogyorónyit” fizetett, épp annyit, amennyit „migráció nélküli békeidőben is” kifizetnek. Mivel most más országoknak is megígérték, hogy hozzájárulnak a határvédelemhez, ezért Orbán úgy látja, Magyarországnak is járna az, ami megilleti.

A koronavírus-járvány adatai szerint 630 új fertőzöttet találtak, és 87 főnek szükséges a gépi lélegeztetés. A járványról szólva Orbán Viktor ismét oltakozásra buzdított, úgy véli, a harmadik oltás „meghosszabbítja a védettséget”. Közölte, a vírus – a korábbi kutatási eredményekkel ellentétben – „nem megy el”, nem alakul ki közösségi immunitás, és „mindenkit meg fog találni, aki nincs beoltva”.