(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
Számos értelmezése lehet annak, hogy ki a keresztény. Nem hiszem, hogy túl sok értelme lenne valamiféle ismérv-táblázatot készíteni, és abban összegezni, hogy kiben mi van meg ahhoz, hogy keresztény legyen. Hogy kiben mennyire van összhangban a külvilág felé önmagáról mutatott kép, illetve a hitének a mélysége, az egyedül az emberre és Istenre tartozik.
Szerintem a keresztény ember egyik legnagyobb felelőssége ma abban van, hogy ne akarjon mindenáron hittérítő lenni – és itt nagyon hangsúlyos a mindenáron. Ne egy önmaga által felállított morális piedesztálról tekintsen le „szegény hitetlenekre”, akiket lelki konkvisztádorként meg kell törnie, hanem gondolataival, azok hiteles kifejezésével, tetteivel, szabad akaratának pozitív felhasználásával mutasson utat. Mutassa meg, hogy Jézussal összhangban élve milyen szabad tud lenni az ember!
A kereszténység fennmaradása, annak terjedése szempontjából a bigottság az egyik legkárosabb mentalitás. Óriási hiba melldöngető, kizárólagosságot hirdető hipervallásosként mások fölé helyezni magunkat, és ördögtől valónak bélyegezni mindent és mindenkit, aki és ami nem keresztény.
Továbbá nincs ideje annak sem, hogy leragadjunk annak a kérdésnek a boncolgatásánál, hogy a Föld, annak élővilága egy hatnapos alkotás, vagy hosszabb folyamat végeredménye, mert ez ma, most egyszerűen luxus. Isten szemében az idő értelmezhetetlen, de a mi földi jelenlétünk, ide kódolt gondolkodásunk szempontjából érdemes megfontolni azt a nézőpontot, hogy a teremtés az emberiség múltja, a jelene pedig a jövője, vagyis a holnap a ma függvénye. Hogy meddig lesz ember ezen a világon, az nagyban függ attól, hogy ma, most, akár ebben a pillanatban is hogyan és miben találjuk meg Istent. Hogyan tudunk olyan kapaszkodót találni, ami elég masszív ahhoz, hogy azt megragadva ellenálljunk azoknak a lelket is megterhelő behatásoknak, amelyek jelentős részben az emberi értelem által elképesztően felgyorsult világunk gyakorol ránk.
Vissza kell kicsit lassulni a saját tempónkból, egyensúlyba kerülni a teremtéssel. És ebben segítségére lehet a világnak minden olyan vallás, amelyiknek tanításai közelebb viszik az embert a jó és a rossz megkülönböztetésének képességéhez. Ezért is volt számomra jó élmény, amikor idén januárban elmentem a buddhizmus egyik legismertebb európai szentélyéhez, a zalaszántói Béke sztúpához, ahol ezt a gondolatot fogalmaztam meg: Miközben szerencsésnek és hálásnak érzem magam, hogy hitre jutottam, hogy tapasztalom Isten gondviselő szeretetét, hogy életemet Jézusra bízhatom, élénk az érdeklődésem minden vallás iránt, és megvan bennem az igény, hogy lehetőleg ne csak könyvekből bővítsem az ismereteimet, hanem át is érezzem, amit át tudok.
Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat. (Lukács 2,14)