Amikor Haynaut megkergették Londonban

Vasárnapi Újság
A 1903-as Vasárnapi Újság cikkének egy részlete.
Kép: EPA OSZK

1849. október 6-án mártírhalált haltak a magyarságért küzdő hősök. Ezen a napon végezték ki Pesten gróf Batthyány Lajos miniszterelnököt, ugyanakkor került sor Fekete Imre gerillaszázadosra, Pécsett pedig Vertike Gábor és Szilva János állt a kivégzőosztag elé. De az igazi vérpad Aradon volt, ahol a hajnali órákban az aradi várból kivégezték a szabadságharc nagy tábornokait, akik hiába is vártak volna kegyelmet a császártól.

Különös ellenszenv övezte azt a Haynau tábornokot, aki az 1848-49-es szabadságharc leverése után vezényelte le a magyar honvédek és a polgári lakosság ellen indított megtorlást. Haynaut nem csak hazánkban, de egész Európában gyűlölték. Erről tanúskodik az az eset, amely 1850-ben történt Londonban.

A Vasárnapi Újság 1903-as cikke elevenítette fel az akkor történteket. Kropf Lajos utánjárása következtében derült ki az a történet, amely a forradalom és szabadságharc leverése után egy évvel történt. 

A magyar szabadságharc leverése után az 1850. évben az a gondolata támadt Haynaunak, hogy utazást tesz Nyugat-Európában, s többek között Londonba is ellátogat. Itt az osztrák ügyvivő – ismerve a hangulatot – óvatosságra intette és többek között azt ajánlotta neki, hogy borotválja le hosszú sárga bajuszát, nehogy felismerjék, de Haynau a tanácsot nem fogadta meg. Egy ideig simán ment minden: Haynau Londonban megjelent nyilvános helyeken is, de nem esett semmi baja. Sok idegen fordul meg Londonban és eggyel több vagy kevesebb sárga bajuszos külföldi nem igen vonta magára a figyelmet.

A londoni látnivalók között volt ekkortájban Barclay és Perkins máig fönnálló, nagy sörfőzőgyára és Haynau elhatározta, hogy megnézi. És el is ment két kísérővel, két hadsegédével; szeptember 4-én déltájban jelentek meg a sörfőző irodájában, hol a bevett szokás szerint fölszólították, hogy írja be a nevét a látogatók könyvébe; ezután mind a hárman kimentek az udvarra egy írnok kalauzolása mellett. 

Két perc múlva az óriási gyár minden munkása és kocsisa már tudta, hogy ki az a nagy bajszú külföldi ember és összecsődültek a tágas udvaron, hol baljóslatú ostorpattogások, morgások és kifakadások voltak hallhatók mindenfelől. De Haynau nem vette észre a készülődő vihart, míg végre, midőn épen meg akarta nézni az óriás nagyságú híres sörös kádat, tolmácsa figyelmeztette a veszélyre és erre Haynau is tanácsosnak tartotta hátrálni. 

Meghátrálására azonban vérszemet kaptak a munkások és kocsisok. Legelőszőr egy zsupp szalmát és egy köteg szénát ejtettek rá a padlásról, majd a munkástömeg erre nagy lármával megrohanta, megdobálták árpával, mindenféle szeméttel, lim-lommal és elkezdték ütni seprűvel.

Mindenfelől ordította a tömeg, hogy

le a mészárossal.

Haynau és társai erre keresztültörtek a haragos embertömegen és kiszaladtak a gyárból, de vesztükre, mert odakinn már mintegy 500 fős tömeg várt rá, többnyire munkások, kőszénhordók, utcai gyerekek és még asszonyok is, kik szitkozódva, káromkodva ütötték-verték, letépték kabátját a hátáról és hosszú sárga bajuszánál fogva hurcolták végig az úton. A tábornok eszeveszetten futott, míg végre eljutott egy kocsmához, amelynek nyitott ajtaján át bemenekült a házba, a kocsmárosné nagy ámulatára és itt elrejtőzött egy ágy alatt. Legnagyobb szerencséjére a ház ódon szerkezetű volt sok ajtóval ezért, midőn a tömeg utána nyomult és egymásután feltörte az ajtókat, nem akadtak rá. Meg is ölték volna talán, ha a megrémült kocsmárosné nem küldött volna gyorsfutárt a rendőrökért, akik aztán kiszabadították és a dühös tömeg átkozódásai között elvitték.

A beszámolóból az is kiderült, hogy Haynau végül a botrány után elhagyta rögtön London városát, majd megköszönte a helyi hatóságnak, hogy megvédték. Az osztrák ügyvivő vizsgálatot követelt az angol miniszterelnöktől, de nem találták meg a tetteseket. Sokatmondó, hogy az angol miniszterelnök arról írt később egy barátjának, hogy az osztrákok sem sürgették annyira az ügy kivizsgálását, csupán az osztrák hadsereg vezérkarát akarták megnyugtatni. Mint írta a levelében, 

"mondtam is Kollernak (az osztrákok akkori ügyvivője - szerk.), hogy sokkal tanácsosabb volna, ha minden bűnvádi eljárást elkerülnének, mert a vádlottak védelmének érdekében szükséges volna beszélni azokról kegyetlenkedésekről is, melyeket Haynau Magyarországban és Olaszországban elkövetett, ami többet ártana neki és Ausztriának, mint a mennyit bármely sörfőzőgyár kocsisai ellen hozott ítélet használhatna."

 

Áldozataink

(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.) Van-e értelme a mártíromságnak? Jobbá válik-e a világ azáltal, hogy egy alapvető emberi ösztönt, saját életünk védelmét saját meggyőződésünk háttérbe szorítja?