Ferenc Pápa fogadja Joe Bident

Ferenc Pápa fogadja Joe Bident

Joe Biden amerikai elnököt és feleségét, Jill Bident október 29-én fogadja a Vatikánban Ferenc pápa - közölte csütörtöki közleményében Jen Psaki, a  Fehér Ház szóvivője.

Biden a G20-as országcsoport vezetőinek csúcstalálkozóján vesz részt Rómában, és előtte a Vatikánvárosban kihallgatáson fogadja őt és feleségét a pápa.

"Megvitatják, hogyan dolgozhatnak együtt az emberi méltóságot tiszteletben tartva annak érdekében, hogy véget vessenek a Covid-19-járványnak, szembeszálljanak a klímaválsággal és gondjaikba vegyék a szegényeket"

- olvasható a  közleményben.

A találkozóra olyan légkörben kerül sor, amikor az amerikai katolikus Püspöki Konferencia (USCCB) vitatja, hogy részesülhetnek-e szentáldozásban olyan katolikus politikusok, köztük Biden is, akik támogatják az abortuszt.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

Biden hívő katolikusnak mondja magát, templomba jár. 2019-ben egyszer már megtagadták tőle a szentáldozást, éppen azért, mert híve a művi terhesség-megszakításnak. Az idén júniusban pedig az amerikai Püspöki Konferencia nagy többséggel megszavazott egy dokumentumot "az eucharisztia szerepéről az Egyház életében" kérdéskörben, s ennek következtében az egyház várhatóan megtagadhatja az áldozást az abortuszt támogató közszereplőktől, köztük politikusoktól is.

A püspökök által elfogadott dokumentumra reagálva a pápa újságíróknak úgy fogalmazott, hogy a kérdés lelkipásztori probléma".

(MTI nyomán)