Óriási drogfogás Angyalföldön

Drog, kristály
Fotó: Police.hu.

Az újpesti nyomozók 2021. október 12-én délelőtt rajtaütöttek egy angyalföldi telephelyen, ahol három férfit fogtak el; a gyanú szerint kábítószerrel kereskedtek - írja a rendőrség honlapja.

A feltételezett elkövetők a drog tárolására több konténert is béreltek, amit a rendőrök átkutattak. A nyomozók összesen egy kilogramm, mintegy egymillió forint feketepiaci értékű metamfetamint (kristályt) és közel hárommillió forintot találtak és foglaltak le. A budapesti rendőrök ezzel ismét ezer adag kábítószert vontak ki a forgalomból.

Az eljárás során kiderült, hogy a drogbizniszhez másik két férfi is köthető; őket még aznap egy IV. és egy XIII. kerületi lakásban fogták el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói az öt férfit bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására - olvasható a közleményben.