A 20k22 egy civil kezdeményezés a hat ellenzéki párt támogatásával, nem Bajnai Gordon áll mögötte, de köszönjük neki a népszerűsítést - interjú Ruskal-Klemm Csillával

A 20k22 egy civil kezdeményezés a hat ellenzéki párt támogatásával, nem Bajnai Gordon áll mögötte, de köszönjük neki a népszerűsítést - interjú Ruskal-Klemm Csillával

Az elmúlt napokban nagyobb sajtófigyelmet kapott a 20k22 elnevezésű szerveződés, amely azt tűzte ki célként maga elé, hogy 2022 tavaszán minden szavazókörben legyen két-két képzett önkéntes szavazóbiztos, akik segítik a választás törvényes lebonyolítását. Pontosan kik állnak emögött a kezdeményezés mögött? Hogyan készítenek fel 20 ezer embert a szavazatszámlálói feladatok ellátására? Miből finanszírozzák mindezt? Többek között ezekkel a kérdésekkel kerestük meg Ruskal-Klemm Csillát, a Tiszta Választásokért Alapítvány önkéntesét. Interjú.

Pontosan mi is ez a kezdeményezés, kik azok a személyek, akik létrehozták?

A 20k22 több, mint egy éve indult civil kezdeményezésként, mára már közel száz önkéntessel működünk. Nyár óta a Tiszta Választásokért Alapítvány alatt működik a kezdeményezésünk és ősz óta a hat ellenzéki párt támogatásával. Egyik párthoz sem kötődünk külön. A projekt megálmodói és egyben vezetői Kovács Imre és Müller Péter. Kovács Imre informatikai tanácsadó és projektvezető, korábban választások kapcsán szerzett szavazatszámlálói és koordinációs tapasztalatot. Müller Péter közgazdász, kereskedelmi vezető és ő is önkéntes aktivistaként ismerkedett meg a szavazatszámláló szervezés problémakörével, részben a projekt az ő terveiből született meg egy évvel ezelőtt.

Korábban a sajtóban ezzel kapcsolatban megjelent egy olyan információ, hogy Bajnai Gordon volt miniszterelnök áll a kezdeményezés mögött, mivel megosztott egy posztot a 20k22-ről a saját közösségi média oldalán. Ezek szerint ez egy félreértés volt, ő csak megosztotta ezt a posztot?

Így van és nagyon megtisztelő, hogy megosztotta az oldalán, több politikus és ismert ember is megtette ezt már és köszönjük nekik a népszerűsítést.

Ellenzéki kezdeményezés: 20 ezer önkéntes szavazatszámlálót toboroznak a jövő évi választásokra

Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök kedden Facebook oldalán számolt be arról, hogy 20k22 címmel kezdeményezés indult annak érdekében, hogy biztosítsák a 2022-es országgyűlési választások tisztaságát. Ennek egyik legfontosabb feltétele, hogy minden szavazókörben legyen két független szavazatszámláló. Mint bejegyzésében írja: "Garanciára van szükség, hogy a 2022-es választásokon a szavazatok leadása és összesítése törvényes lesz.

A honlapjukon azt írják, hogy az lenne a cél, hogy 2022 tavaszán minden szavazókörben két-két képzett önkéntes biztosítsa a választás törvényes lebonyolítását. Kifejtené részletesebben, hogy miért tűzték ki maguk elé ezt a célt?

Egy olyan országban szeretnénk élni, ahol a választások tisztasága biztosított és akkor nem lenne szükség erre a szerveződésre sem, de nem ez a helyzet. 2018-as adatot tudok mondani a Nemzeti Választási Iroda alapján, eszerint a szavazókörök 43 %-ában nem volt vagy nem volt elegendő ellenzéki szavazatszámláló. Ezért tartjuk fontosnak, hogy a következő választáson biztosak lehessünk az eredményekben.

Hogyan zajlana a képzése ennek a 20 ezer embernek? Nyilvánvalóan egy jelentős része a jelentkezőknek még egyáltalán nem vett részt a választáson szavazatszámlálóként.

Egy professzionálisan szervezett csapat vagyunk és vannak köztünk olyan választási szakértők, trénerek, valamint tanárok, akikkel egy online, e-learning képzést szervezünk a szavazatszámlálóknak. Olyan szavazatszámlálókat fogunk itt képezni, akik magabiztosak lesznek a tudásukban és minden szituációra felkészülnek.

Sokan korábban azért nem mentek el szavazatszámlálónak, mert tartottak attól, hogy megfélemlítik őket, főként a kisebb településeken volt ez probléma. Ezzel kapcsolatban szintén egy alapos felkészítés lehet a megoldás?

Kommunikációs tréninget is kapnak a jelentkezők és a tárgyi tudásnál egy kvízben számot is kell adniuk a tudásukról. Ezek rövidebb modulok egy belátható mennyiségű tananyaggal, amely felkészíti őket arra, hogy magabiztosak legyenek és tudják mikor milyen jogaik vannak. Valamint azzal is készülünk, hogy ha bármilyen rendellenességet tapasztalnak, akkor ezt le tudják jelenteni felénk és ebben is kapnak segítséget.

Ez egy komoly vállalkozás, amelynek nyilván komoly költségei is vannak. Hogyan szeretnék megoldani a finanszírozást?

Önkéntesek vagyunk és adományokból fedezzük a költségeket, tehát anyagilag is támogathatják a szerveződésünket. A honlapunkon hamarosan megjelennek az első költéseink, mert nekünk nagyon fontos az átlátható működés, tudni fogják például, hogy mennyit költöttünk szórólapokra.

Ahogy Ön is említette, 2018-ban a szavazókörök egy jelentős részében nem volt elég ellenzéki szavazatszámláló, ez elsősorban a kisebb településeken lehetett súlyos probléma. A kommunikációjukban kitértek arra is, hogy van arra lehetőség, hogy egy nagyobb településen élő személy egy kisebb településen ellenőrizze a szavazás tisztaságát, alapvetően ezzel kívánják kezelni ezt a problémát?

A Facebook-oldalunkon megtalálható egy térkép, hogy hová jelentkeztek már önkéntesek, nemcsak a városokba jelentkeztek, de sok még a fehér folt a térképen. Az az elképzelésünk, hogy hamarosan egy részletesebb jelentkezési lapot biztosítunk, ahol a jelentkezők megjelölhetnek három helyet és egy távolságot, hogy mennyit hajlandóak az adott helyiségből utazni.

Karácsony Gergely főpolgármester is felhívta a figyelmet a szerveződésükre a közösségi oldalán és megfogalmazta egy alternatív szavazatszámláló rendszer szükségességét, ezzel kapcsolatban mik az Önök tervei?

A szavazatszámlálóknak van egy olyan joga, hogy a szavazatszámlálás végén az adott szavazókörből kikérjék a jegyzőkönyvet és ezen szerepel, hogy hányan jelentek meg, illetve hogy kire hány szavazatot adtak le. Onnantól kezdve, hogy minden szavazókörben van két ellenzéki szavazatszámláló, akkor az összes adat meglenne a választásról és ezt össze lehetne vetni szükség esetén a központi nyilvántartással.

Hogyan áll jelenleg a toborzás és hol lehet Önökkel felvenni a kapcsolatot?

Már bőven 8 ezer fő felett vannak a jelentkezők, de természetesen továbbra is várjuk a jelentkezőket a honlapunkon. Személyesen is lehet velünk találkozni október 23-án, szombaton a közös ellenzéki demonstráción 16 órakor az Andrássy út és a Dózsa György út sarkán.