Antall vs. Csurka - Belső viszály és az el*úrt rendszerváltás

Az előző cikkemben azt taglaltam, hogy az Antall-kormány nehéz örökséget vett át az ún. rendszerváltás után. Hiszen, ekkor szembesült leginkább azzal, hogy milyen nehézkes pénzügyi helyzettel küszködik a magyar állam. A taxisblokád esete rávilágított arra, hogy az MDF nem tud mit kezdeni a felmerülő és váratlan nehézségekkel, de az SZDSZ is asszisztált (mihez nem?) a mélyrepüléshez. Az újabb problémát Antall József látható betegsége mellett, a párton belüli feszültségek is fokozták. 

1992-ben robbant a bomba, amikor Csurka István, akiről ekkora már nyugodtan mondhatjuk, hogy az MDF jobboldali ellenzéke volt, megírta az elhíresült dolgozatát. Mikor 1992 augusztusában megírta a tanulmányát a magyar közéletben és a kormánypártban is óriási visszhangot keltett. Csurka István hosszan értekezett a magyar zsidóság 45 utáni szerepéről és helyzetéről. Továbbá, nem volt túl szerencsés, hogy több olyan furcsa és paranoid összeesküvés-elméletről is olvashattunk, amelyen azért könnyen felkapta a szemöldökét az ember. Mindezen felül, tulajdonképpen gyengének és bizonytalannak írta le az Antall-kormányt. Ezzel belső feszültséget keltve az MDF-ben.

Csurka a tanulmányában arról írt, hogy 

egy 1945 után változó formában uralmon lévő csoport a nemzetközi bankvilággal összefogva rákényszerítette a nemzeti eszmét egyedül képviselő Magyar Demokrata Fórumra, a „történelmi magyarság” egyetlen letéteményesére az „MDF–SZDSZ-paktumot”, s ez az, amiért nemzetmentő programunk kudarcba fulladt. 

Csurka arról a paktumról beszélt, amely szerint a két párt a demokratikus intézmények stabilitása és az ország kormányozhatóságát érintő közjogi kérdések megoldása érdekében kötött megállapodást. A paktum megkötésekor a két párt abból indult ki, hogy bizonyos alapvető kérdésekben összefogásra van szükség a kormányzó pártok és az ellenzék között, mert az alkotmány megkötései, főként a minősített többséggel meghozandó törvények széles köre működésképtelenné teheti az országot. Bár felmerült ekkoriban egy MDF-SZDSZ kormányzás lehetősége is, azonban a két párt között a választás során annyira elmérgesedett a viszony, hogy erre nem is kerülhetett volna sor. Ám, éppen

a fideszes (jelenleg is a parlamentben ülő - szerk.) Németh Zsolt vetette fel, hogy nagykoalícióra volna szükség, mondván erős kormány kell a népnek.

Igaz, Csurka István arról már nem ejtett szót írásában, hogy 1990-ben még ő maga is jónak és elfogadhatónak tartotta a két párt között létrejövő paktumot. 

Két évvel később aztán komoly viszály keletkezett az MDF és Göncz Árpád köztársasági elnök között, amiért utóbbi megtagadta a rádió és a televízió alelnökeinek a kinevezését. Erről Csurka úgy vélekedett, hogy azért döntött Göncz így, mert

„a háta mögött állók, a kommunista, a reformkommunista, a liberális és a radikális nomenklatúrások, a párizsi, a New York-i és a Tel Aviv-i összekötők ezt parancsolják neki.”

Szintén megemlíti, hogy az ifjúság romlásának genetikai okai vannak. 

"Nem lehet meghátrálni tovább a tény előtt, hogy bizony a romlásnak genetikai okai is vannak. Tudomásul kell venni, hogy túlságosan hosszít ideje élnek velünk együtt hátrányos helyzetű, sőt halmozottan hátrányos helyzetű rétegek, csoportok, amelyekben a természetes kiválasztódás szigorúsága nem működik, mert nincs is értelme."- írta dolgozatában Csurka.

Az MDF elnökségi tagjaként, a párt mindennapi életében is résztvevő politikus, ráadásul, személyesen támadást is indított Antall József ellen. Mondván, a betegsége miatt azonnal össze kéne hívnia az MDF országos gyűlését, hogy kijelölje az utódját.

Ez nem dolgozat, csak pamflet

Az MDF frakcióvezetője, Kónya Imre visszaemlékezéseiben arról olvashatunk, hogy Antall Józsefet mélyen érintette és bántotta Csurka írása. Hozzátette, ő ezt nem értékelné dolgozatnak, szerinte ez inkább csak pamflet. A miniszterelnök eleinte nem is tudott határozott választ adni párttársa dolgozatára. 

Három nappal később aztán reagált Antall A Hét című műsorában Feledy Péter kérdéseire a betegségéről és a dolgozatról.

„Egyetértek azzal, hogy egy miniszterelnök betegsége nem magánügy, hiszen az ország szolgálatában kell, hogy töltsem az életemet, tehát az országnak tudni kell, hogy milyen az egészségi állapotom."

A párton belüli feszültségekről szóló kérdést azonban kicsit megkerülte.

„Azt hiszem, hogy Csurka István, aki nagyon jószívű ember, megsajnálta a többi politikai pártot. Ezekben mind belső konfliktusok és nehézségek vannak, és hát egy lovagias gesztusból be akarta mutatni, hogy a Magyar Demokrata Fórumban is lehetnek feszültségek. Hogy a kormány rögtönöz, vagy nem rögtönöz? A kormány dolga, hogy az esetek 50 százalékában rögtönözzön, mert előre ki nem számított körülmények állnak elő akár a külpolitikában, akár a gazdaságpolitikában."

Az MDF országos elnökségi ülésén a Csurka-tanulmány megvitatása volt a második napirendi pont. Csurka persze jó taktikai érzékkel még napirend előtt szót kért, majd visszavonta tanulmányának a miniszterelnökre vonatkozó részét, egyben megkövette Antall Józsefet. 

Antall mindezek után azért odaszúrt Csurka Istvánnak, miután azt mondta, hogy aki genetikai okokról, „New York-i és Tel Aviv-i összekötőkről” beszél, az számíthat arra, hogy antiszemitának fogják minősíteni. Emlékeztet arra, hogy már az első lakiteleki találkozó után Amerikában az MDF-et antiszemitának, bélyegezték meg, ráadásul minden alap nélkül. Hosszú időbe tellett, ameddig sikerült ezt a bélyeget letörölni. Csurka viszont újra feldobta a labdát. 

Rossz ajtó

Az MDF-es, de a liberális szárnyhoz tartozó Debreczeni József aztán ledobta az atombombát, amikor nyílt levelet intézett Csurkához, ugyanis, ahogy a Népszabadságban (az ellenzék egyik lapjában - szerk.) fogalmazott: Csurka írásai megfelelnek egy komplett náci ideológiai alapvetésnek.

Az MTI archívuma szerint egyébként a Fidesz egy nyílt levélben üzent Debreczeni Józsefnek, amelyben azt írták, hogy örülnek annak, hogy bár korábban Debreczeni „több vitában megengedhetetlenül elragadtatta magát, most fellépett a szélsőjobboldali náci nézetekkel szemben."

A párt országos választmányában ugyan a Csurka Istvánnal szimpatizálók sokan voltak, ugyanakkor Antall Józsefet legalább ugyanannyira tisztelték, így nem is volt kérdés, hogy megerősítik a pozíciójában a politikust. Antall másnap a parlamentben oda is szúrt egyet Csurkának. Elmondta, hogy minden demokratikus pártban helye van a vitának, de azt nem célszerű a nyilvánosság előtt lefolytatni. Arra azért rámutat, hogy Csurka nézeteinek egy része az MDF számára elfogadhatatlan.

„Aki a magyarság és a demokrácia iránti elkötelezettséget nem tartja egyformán fontosnak – jelenti ki Antall –, az rossz ajtón jött be, amikor az MDF-et választotta."

A nem túl szerencsés metaforát Csurka ellene fordítja:

„Nem én jöttem be azon az ajtón – mondja –, hanem én nyitottam ki az ajtót másoknak."

A helyzet azonban tarthatatlanná vált, ezáltal pedig elkerülhetetlen volt az, hogy a miniszterelnök nyíltan is elhatárolódjon Csurka Istvántól. Elsőként arról beszélt az Országgyűlésben, hogy Csurka István az MDF egyik alelnöke, de ezt az írását az MDF egyetlen testületével sem egyeztette, vagyis ez kizárólag az ő magánvéleményének tekinthető. Másrészt a koalíciós pártokban, különböző irányvonalak vannak jelen, ezeken belül a kormány önálló felelősséggel dönt. A kormányt nem utasíthatják a pártok, mint annak idején az egypártrendszerben a Központi Bizottság vagy a Politikai Bizottság tette.

„Addig állok az MDF és a választmány élén, ameddig a magyarság iránti elkötelezettségnek, a parlamentáris demokrácia és a jogállamiság alapelveinek eleget tehetek. De olyan felszólításoknak sem fogok eleget tenni, amely a hatalom átadását jelentette a történelem során, Kun Bélának, Hitlernek vagy másoknak”

– jelentette ki Antall József.

Ezután következett a nyilvános elhatárolódás, amelyet ellenzéki oldalról augusztus 20-a óta folyamatosan hiányoltak, de amelyet Antall, inkább a parlament előtt akart megtenni, és csak azután, hogy a Magyar Demokrata Fórum elnöksége, választmánya és képviselőcsoportja előtt világossá tette az álláspontját. Csurka István politikai pamfletjében, jelentette ki a miniszterelnök,

„olyan megállapításokat tesz, amelyekben megszólaltat a közvélemény egyes csoportjaiban élő indulatokat, néha jelentős tömegek érzéseit, kérdéseket vet fel, majd bemutatja a kényszerpályákat, és megítélésem szerint számos kérdésben hibás interpretációban, politikailag több részben károsan és tévesen válaszol, amelyekkel sem a kormány, sem a magam nevében nem azonosíthatom magam, és nem azonosíthatta magát a MDF elnöksége és választmánya sem.” 

Kövér: Ez náci beszéd volt

A kislétszámú frakcióval rendelkező Fidesz részéről Kövér László náci beszédként aposztrofálta Csurka írását. S akkor még a szabadság és a demokrácia fontosságáról értekezett. Kár tagadni, rég volt már 1992. Úgy vélte, az MDF „legitimálta, a parlamenti politizálás szintjére emelte, tehát szalonképessé tette a náci beszédet."  Hozzátette: „minden józanul gondolkodó, a szabadságot, a demokráciát, a békét féltő magyar ember előtt világosnak kell lennie, hogy egy ilyen párt nem csak szalonképtelen minden parlamenti demokráciában, hanem ezzel a lépésével már közvetlenül fenyegeti életük mindennapi békéjét.” Kövér szerint, ha az MDF nem zárja ki Csurkát, akkor "elfasizálódnak". 

Talán politikai számításból is, de az SZDSZ ennél gálánsabb volt a betegeskedő Antall Józseffel szemben, mint kiderült, nem véletlenül. Ugyanis, az SZDSZ egyik legfontosabb embere, Tölgyessy Péter bement az ülés előtt Antall Józsefhez s megkérdezte, milyen beszédet fog mondani? Antall azt felelte, hogy Csurkától elhatárolódik, de nem hallgatja el a sajtó és az ellenzék felelősségét sem. Erre Tölgyessy biztosította, hogy az SZDSZ ez esetben nem fogja támadni.

Tölgyessy Péter később szót ejtett egy Orbán Viktorral való beszélgetésről is, ami az incidens idején történt. Mint mondta: 

„Miután Antallt biztosítottam az SZDSZ lojalitásáról, bementem Orbán Viktorhoz. Elmondtam neki, hogy mit beszéltem Antallal, mire Viktor felcsattant: Ha Csurkával leszámol, akkor megerősödik. Komolyan gondolod, hogy ez jó nekünk?”

- tette fel a kérdést Orbán Viktor, aki már 1992-ben is nagy álmokat dédelgetett. 

Nincs menekvés: kizárás

Ahogyan az aztán várható volt, nem maradhatott el az elválás, már csak a mértéke és az időpont volt kérdéses. Kónya Imre, az MDF frakcióvezetője elindított egy körlevelet a tagság körében, amely arról szólt, hogy Csurkával az volt a legnagyobb baj, hogy a realitásokat nem képes elfogadni, hagyja, hogy az indulatok elárasszák. Csurkáék az MDF értékeit hirdetik csak nem reálpolitikai szemszögből, mint a centrum. A népi-nemzeti, nemzeti-liberális és kereszténydemokrata eszme egyszerre jellemző az MDF tagságára, csak vannak, akik egy-egy elemet vissza akarnak szorítani. Csurkáéknál a liberális jelző szitokszó lett, a liberálisok pedig világnézetüket egyeduralkodóvá akarják tenni a pártban. A körlevélben Zacsek Gyulát, Csurka Istvánt, Elek István és Debreczeni Józsefet tette felelőssé az egység hiányáért, amit június 1-én orvosolni kell. 

Nyolcan távoztak az MDF frakcióból. Kizárták Csurka Istvánt, Zacsek Gyulát, Balás Istvánt, Király B. Izabellát, Elek Istvánt és Debreczeni Józsefet. Csurka iránti tiszteletből távozott Kelemen József. Lemondott frakcióelnökségi tagságáról Kulin Ferenc, de tagja maradt a frakciónak. Horváth József pedig a liberálisokkal együtt kilépett. Érdekesség, hogy ekkoriban Orbán Viktor a Népszavának úgy nyilatkozott, hogy az MDF liberális tagjait szívesen felvennék a pártba.

Orbán egy bukaresti sajtóértekezleten arról beszélt, hogy mind

„Csurkának a parlamenti csoportból való kizárása, mind a vele szimpatizáló tüntetés résztvevőinek igen alacsony száma azt bizonyította, hogy Magyarországon egyetlen olyan erő sem vállalt a szélsőséges nacionalista állásponttal közösséget, amelynek érdemi befolyása van a politikára. Magyarországon nincs társadalmi bázisa az ilyen álláspontnak és ha rajtuk múlik, nem is lesz."

A rendszerváltásról szóló kritikáját érdemes ma is elolvasni

Bár a Csurka-dolgozat óriási port kavart, amellett nem mehetünk el szó nélkül, hogy 1992-ben olyan kritikát fogalmazott meg az elmaradt rendszerváltással kapcsolatban, amely ma is megállja a helyét. 

„Sok-sok családnak kellett tapasztalnia, hogy az, amit évtizedes kemény munkával megszerzett – sokszor az ügyeskedés is kemény munkává tud szépülni -, az most, ahelyett hogy a rendszerváltozás nagyobb szabadságában örömforrássá válna, elvész, de legalábbis veszélybe kerül. Magyarországon a szocializmus évtizedei után, amikor a „népet” a szörnyű kizsákmányolás és a semmibe vevés közben az istenítés bombasztjával kárpótolták, életveszélyes minden párt és minden kormány számára a nép fogalmának detronizálása."

„Halálra van ítélve minden párt, amelyik ugyanakkor, amikor nem tud igazságot tenni, sőt kormányzása alatt a nép által, a szegények által tapasztalt igazságtalanságok a csillagokig szöknek, egyszersmind lemond a nép megszólításáról, megtiszteléséről, a rá való hivatkozásról. Az MDF-nek tehát töredelmesen be kell vallania a nép iránt elkövetett vétkeit, hálátlanságát, és vissza kell térnie a tiszta forráshoz. Mert különben a nép – amely egyes liberálisok szerint nem is létezik – közönnyel és távolmaradással válaszol. Jobbik esetben.”

„Az előző kormány nem hagyott ránk elfogadható, tételes elszámolást, helyzetfelmérést. Nem tárta fel, mert maga sem tudta, hogyan és miként áramlott és áramlik ki az országból a pénz, az érték, a nemzeti munka gyümölcse. A nómenklatúra és az előző korszak nagy érdekcsoportjai, amelyek átfedik egymást, ránk tudta erőszakolnia gazdasági érdekeit és tovább tudta hurcoltatni privilégiumait. Meghirdettük a kisvállalkozás támogatását, elsőbbségét, de nem tudtuk helyzetbe hozni ezt a réteget. Nem tudtunk fellépni a korrupció, a vagyonátjátszások, a jogilag lefedett rablás és nemzeti vagyon külföldre síbolása ellen."

Felhasznált források:

MTI Archívum

Antall József25 

Csurka István - Néhány gondolat a rendszerváltozás két esztendeje és az MDF új programja kapcsán