Kormányrendelet: a BME új épülete is nemzetgazdaságilag kiemelt beruházás lett

Kormányrendelet: a BME új épülete is nemzetgazdaságilag kiemelt beruházás lett

Kiemelt beruházássá nyilvánították a BME Innovációs és Fejlesztési Központját - derül ki a keddi Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletből, melyet a Telex vett észre.

Ahogy a többi, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügynél, úgy az új műegyetemi épület esetében sem kell figyelembe venni a helyi településrendezési tervet és az országos építésügyi szabályokat sem.

A Petőfi híd budai hídfőjénél készülő épületről egyedi szabályként határozta meg a kormány rendelete, hogy az 40 méter magas lehet, de az utcai párkánymagasság és a homlokzatmagasság nem korlátozott. A beépítés módját sem korlátozzák, „megengedett a szabadon álló és a zártsorú beépítési mód”. A beépítettség megengedett legnagyobb értéke 60 százalék, a zöldfelületnek pedig el kell érni a 20 százalékot. Az ingatlan teljes területe építési hely, a legkisebb kialakítható telek 500 négyzetméter.

Ezen felül a lap aláhúzza, hogy a BME épületénél

csökkentették a megújuló energia minimálisan alkalmazandó részarányát, azaz a rendelet szerint nem kell meghaladnia a 10 kWh/m²/évet.

Az Innovációs és Fejlesztési Központ létrehozásáról tavaly döntött a kormány: a V2 nevű oktatási épület és a Goldmann Menza helyén épül, a bontási munkálatok idén szeptemberben kezdődtek.

1000 milliárd forintos lista a kormány pénzköltéséről

Elkészült az állami Beruházási Ügynökség friss éves beszámolója, melynek mellékleteiből kiderül, milyen beruházásra lesz még idén pénz, és mire nem. A legnagyobb tételek a budai Várra, a Fradivárosra és a BME Science Park projektre mennek, nem lesz pénz viszont a Diákvárosra, míg a Fudan egyáltalán nincs is a listán.