A ujgurok szerint a menekülőket kínai ügynökök szedik össze és deportálják vissza Kínába

ujgur
Kép: malaysiakini.com

A Nemzetközi Büntetőbíróság elé kívánják vinni a Kína által brutálisan elnyomott ujgurok ügyét disszidensek – számolt be a Guardian nyomán a 24.hu. A brit lap azt írja, a bíróság kétszer már elutasította a kérelmet, mivel a Kínai Népköztársaság nem részese a bíróságról szóló nemzetközi egyezménynek, kívül esik annak hatókörén.

A cikkben kifejtik, Kelet-Turkesztán száműzetésben lévő kormánya és a Kelet-turkesztáni Nemzeti Ébredés Mozgalma ezúttal bevont egy új országot, Tádzsikisztánt is a történetbe, miután a tádzsik kormány aláírta a büntetőbíróságról szóló okmányokat. 

Az ujgurok állítják, Kína márpedig aktív az ügyükben más országokban is:

kínai ügynökök elmenekült ujgurokat igyekeznek elkapni és/vagy visszadeportálni Kínába vagy beszervezni.

Rodney Dixon, az ujgur testületek ügyvédje elmondta, számos vallomás áll rendelkezésükre arról, hogyan működnek a kínai ügynökök tádzsik földön. 

Megkörnyékeznek elmenekült ujgur személyeket, majd vízumproblémákra és egyéb dokumentumbeli fennakadásokra hivatkozva, megzsarolva őket igyekeznek elérni, hogy elmondják, hol vannak még elmenekült ujgurok. Aztán szintén a fenti metódusokkal őket is összefogdossák és kicsi, nem feltűnő méretű csoportokban visszaviszik őket Kínába

– fogalmazott.

Kirgizisztánból szintén vannak vallomásaik, amik szerint Kína azt a módszert is használja, hogy hozzátartozókkal hívatják fel az elmenekült rokonokat, így csalják őket lépre. Ebben a közép-ázsiai országok hatóságai is gyakran együttműködnek Pekinggel. 

Vizsgálatok szerint rendkívül drasztikus mértékű népességfogyás történt:

a tádzsikisztáni ujgur lakosság 85 százalékkal, a kirgizisztáni pedig 87 százalékkal csökkent a zsarolásos deportálások miatt.

Végül azt is megjegyzik, sok bizonyíték szerint az ujgurokra Hszincsiang kínai tartományban brutális koncentrációs és átnevelő táborok várnak, ahova milliókat zártak be akaratuk ellenére az utóbbi években. Többek közt az Egyesült Államok, Kanada és Hollandia is népirtásnak ismerte el, ami az ujgurokkal történik. Kína azzal védekezik, hogy terror- és szegénységellenes művelet az, amit végez.

Kína budapesti nagykövete nem érti, honnan jöttek "az ujgurok elnyomásáról szóló állítások"

Úgy tűnik, már a kínai propagandát is gond nélkül kiszolgálja az egykor szebb napokat látott, mára a kormány egyik szócsöveként működő Magyar Nemzet. Történt ugyanis, hogy a lapnak interjút adott Csi Ta-jü, Kína budapesti nagykövete, aki nem finomkodott a jelzőkkel, amikor az USA-ról beszélt, vagy amikor éppen az ujgurok szembeni agresszióról szóló vádakra reagált.