Palkovics a Palóc Ring versenygokart-pályát méltatta, szerinte az növeli Nyugat-Nógrád vonzerejét

palkovics László
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter beszédet mond a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítésének kiskunhalasi alapkőletételén 2021. október 15-én.
Fotó: MTI/Rosta Tibor

A Palóc Ring jelentősen növeli Nyugat-Nógrád vonzerejét, jelentősen gazdagítja turisztikai kínálatát - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter a leghosszabb hazai versenygokart-pálya ünnepélyes átadásán, Patvarc közelében.

Az MTI tudósításában azt írja, Palkovics László köszöntőjében kiemelte:

a Palóc Ring megvalósítása két szempontból is egyedi fejlesztés. Egyrészt egyedülálló lehetőséget teremt a térségben a tehetségek felkutatására és az autósport-utánpótlás nevelésére, hiszen a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) előírásainak minden tekintetben megfelelően lett kialakítva, így nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas.

Másrészt a teljes egészében uniós és állami támogatásból kialakított létesítmény a térség és Patvarc község mellett Nógrád megye nyugati részének turisztikai kínálatát is jelentősen gazdagítja - tette hozzá.ű

A tárcavezető jelezte, a környék természeti értékeivel összhangban a Palóc Ringen elektromos gokartokat is üzembe állítottak.