Töretlenül vívják harcukat a Facebookkal a százmilliókat elszóró Megafon megmondóemberei

Töretlenül vívják harcukat a Facebookkal a százmilliókat elszóró Megafon megmondóemberei

Új, hivatalos Facebook-oldalt indított Rákay Philip, aki azért szánta el magát a lépésre, mert augusztus közepe óta durva korlátozást kellett átélnie a közösségi platformtól, és így nem ér el elég emberhez.

A kormánypárti Magyar Nemzet erről úgy ír, hogy "őket nem lehet csak úgy betiltani, így saját fegyverével győznék le a Facebookot". Ezt a többi, magát jobboldalinak tartó megmondóemberrel együtt tennék meg a Megafon véleményvezére szerint.

Rákay egy videóban elárulta,

az egyik bejegyzését gyűlöletbeszéd miatt távolították el, amit persze ő döbbenetesnek tart, mert az szerinte messze áll tőle.

A Patrióta nevű csatorna influenszerének elmondása szerint egy éve kezdtek közösségimédia-felületük építésébe a megafonos csapattal, mert elegük volt abból, hogy "a jobboldali, patrióta hangokat" elnémítják az interneten. Szavai szerint

"megunták azt is, hogy a globalista, baloldali mantra szakad rá mindannyiunkra minden egyes felületről, a Facebooktól kezdve a Netflixig."

Ez ellen végül fellázadtak, "felmentek a pályára, és úgy harcoltak, mint még soha".

Arról természetesen elfelejthetett beszélni, vagy csak említést tenni az úgynevezett nemzeti-jobboldali-konzervatív médiaszereplő, hogy pontosan miből vagy mennyit szoktak költeni Facebook-hirdetésekre társaival egyetemben. Idevágó cikkünkben legutóbb azt összesítettük, hogy októberben több mint 126 millió forintot, a bruttó átlagkereset 289-szeresét, azaz a mediánbér 363-szorosát költötték el Facebookon a Megafon propagandistái. Ebből konkrétan Rákay Philip 34 639 724 forint elköltéséről gondoskodott facebookos hirdetések formájában.

A mediánbér 363-szorosát költötték el Facebookon a Megafon propagandistái októberben

Az alábbiakban összeszedtük, pontosan mennyi pénzt égettek el a tevékenységükből jól láthatóan propagandaszócsőként funkcionáló Megafon Központ élharcosai októberi Facebook-költéseik révén. A hirdetésekre szánt költségek ugyan személyenként eltérőek, de a végösszeg remekül illusztrálja, milyen könnyen fel tudnak szívódni súlyos forintszázmilliók.

Kovács István, a Megafon Központ alapítója a lapnak arról is szólt, szerinte felháborító, hogy Rákay Philipet a Facebook egyik pillanatról a másikra letiltotta. Mindenesetre Kovács szerint

"most nem a kesergésnek, hanem a harcnak van itt az ideje".

Azt is elmondta, hogy az ugyancsak megafonos Bohár Dánielt néhány hónapja szintén elkezdte korlátozni a Facebook, ezért az ő oldalát is újraindították, ami "hihetetlen gyorsasággal sikerült, és ezt még a Telex is elismerte".

Rákay egyébként úgy véli, a túloldalon létrehoztak egy "balliberális játszóteret" a saját ízlésük szerinti szabályrendszerrel. Szerinte viszont tönkretették a játékukat, ezért jött a nekik nem tetsző vélemények korlátozása. Ezenkívül úgy látja, 

életveszélyes volna fél évvel a valaha volt legfontosabb országgyűlési választás előtt más utat választani, mert a legfőbb közéleti csatatér továbbra is a Facebook, ha szeretjük, ha nem.

Éppen ezért, ha ügyes, kreatív, trükkös eszközökkel kell operálniuk, akkor úgy fogják "meghekkelni" őket – fűzte hozzá.

Az oldalát újraindító megmondóember mindezt "egyfajta online forradalomként" emlegette. Ugyanakkor vélekedése szerint

"a Facebook egyértelműen politikai szándékkal avatkozik be a magyar választásokba".

– fogalmazott Rákay, aki a kormányközeli lapnak leszögezte, akárhányszor igyekeznek elhallgattatni őket, ők újra és újra új oldalakat fognak létrehozni.