Hiába a törvény, ha nem véd: a társadalomnak is ki kell vetnie magából a családverő embereket

Hiába a törvény, ha nem véd: a társadalomnak is ki kell vetnie magából a családverő embereket

Az Igazságügyi Minisztérium előtt tartott sajtótájékoztatót a Nők Elleni Erőszak Megszüntetésének Világnapja alkalmából a Jobbik, hogy felhívja a figyelmet a társadalomban és az igazságszolgáltatásban máig fellelhető hiányosságokra.

Az eseményen Beleznay Zsuzsanna, a Jobbik Család- és nőjogi kabinetének vezetője arról beszélt, hogy amikor átlagosan hetente egy nő meghal párkapcsolati erőszakban, akkor már nem elég a beszéd, hanem konkrét megoldásokra, cselekvésre van szükség. Varga Judit miniszter asszonnyal kapcsolatban úgy vélte, szerinte a tárcavezető egyszerűen nem érzi át a problémát, ennek is köszönhető, hogy rendszerszinten hiányoznak a megfelelő lépések.

A terézvárosi alpolgármester szerint a koronavírus-járvány ideje alatt a fellelhető statisztikák szerint egyharmadával nőhetett a családon belüli erőszak esetszáma, de a konkrét adatok felméréséhez a minisztérium és a kormány segítségét kérte. Rámutatott, hogy a válság miatt a bántalmazó és a bántalmazott most még jobban össze van zárva, ezért a Jobbik javaslata az, hogy a gyógyszertárakban helyezzenek ki jelzőrendszereket, amin belül egy jelszóval a patikusok részére jelezni tudják az áldozatok a vészhelyzetet, azok pedig értesíthetik a hatóságokat.

Beleznay javasolta továbbá azt is, hogy sokkal több védett lakás legyen az országban, mert az egyik legfontosabb dolog, hogy minél gyorsabban ki kell szakítani az áldozatokat a környezetükből.

Orosz Bernadett emberjogi aktivista, aki saját maga is brutális bántalmazáson ment keresztül, a sajtótájékoztatón arról beszélt, folyamatosan azt hallják a miniszter részéről, hogy a jogszabályok rendben vannak, azonban a valóság azt mutatja, hogy mégsem működnek. Mint arról mi is beszámoltunk, elképesztő módon Orosz Bernadett bántalmazója hamarabb indíthatott jó hírnév megsértése miatt polgári pert ellene a sérüléseit bemutató Facebook-posztja miatt, mint hogy a távoltartási végzést kiadták volna vele szemben.

Előbb áll becsületsértésért bíróság elé Orosz Bernadett, mint az őt brutálisan összeverő volt barátja

További tanulságokkal szolgál az Orosz Bernadett elleni támadás története. Ő az a hatgyermekes miskolci anyuka, akit még tavaly november bántalmazott olyan kegyetlenül a volt barátja, hogy a sérülései láttán az eljáró rendőr is arról beszélt, ilyen brutális támadást nő ellen még nem követtek el.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a bántalmazottakat a hatóságok gyakran azzal küldik el, hogy még nem folyt vér, a hatósági személyek pedig olykor képzetlenek, és irányelvek sem mutatnak nekik utat. Hozzátette: az áldozathibáztatás is gyakori, pedig pszichológiai okai vannak annak, hogy a bántalmazottak sokszor szégyent éreznek, valamint nem elég erősek ahhoz, hogy védelem hiányában nyilvánosság elé lépjenek.

Hiába a szép törvény, ha nem működik

Demeter Márta parlamenti képviselő szerint az államot súlyos felelősség terheli a nőkkel szembeni erőszak kapcsán, hiszen alapvetően emberi életekről van szó, a bántalmazó személyek pedig nem csak a nőket, hanem általában a gyermekeket és a gyengébb rokonokat is terrorban tartják.

A képviselő azt mondta, nem a törvényalkotói szándékot, hanem az alaposságot vonják kétségbe, ugyanis a törvény megszületése önmagában nem elegendő, annak a végrehajtását is figyelni kell – Demeter szerint jól látható, hogy a törvények ma nem érik el hatásukat.

Az állam felelőssége az intézményrendszer felkészítésében, képzésében is megnyilvánul, legyen szó az igazságszolgáltatásról vagy a rendőrségről, az a típusú tudás ugyanis hiányzik, ami az áldozatoknak megfelelő védelmet nyújtana - magyarázta.

A férfiaknak is harcolniuk kell az erőszakkal szemben

Keresztesy Gergő, a Jobbik Ifjúsági Tagozatának elnöke szerint a legtöbb esetben a közvetlen környezet számára is láthatatlan marad az erőszak, jelenleg is több mint 200 ezer nő él bántalmazó kapcsolatban itthon, és minden harmadik 15 év feletti nő szenvedett már el szexuális vagy fizikai erőszakot.

Mint fogalmazott, a társadalom férfi tagjainak is meg kell szólalniuk a kérdésben, és zéró toleranciát kell tanúsítaniuk a családon belüli erőszakkal szemben.

Jelenleg azonban csak a nyilvánosság fegyvere áll rendelkezésükre, ezért indította útjára a Jobbik IT a MondjNEMet!-kampányt, mellyel céljuk az is, hogy az agresszorok ellen fellépjenek.

"Mondj NEMet!" - a nők elleni erőszakra hívja fel a figyelmet a Jobbik ifjúsági tagozata

November 25-én lesz a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja, ennek alkalmából indítja útjára "Mondj NEMet!" kampányát a Jobbik ifjúsági tagozata. A családon belüli és azon kívüli, nők elleni erőszakra 1981 óta hívják fel a figyelmet ezen a napon.