Bezárul a kör: Rétvári Bence az általa is irányított Emmitől milliókat kapott a kampányeseményeire

rétvári
Grafika: Alfahír

Mint arról az N1TV a napokban beszámolt, 8 millió forint támogatást kapott a Dunakanyari Védegylet Alapítvány az Emberi Erőforrások Minisztériumától még a 2018-as országgyűlési választás kampányidőszaka előtt, amiből egyebek mellett azokat a Váci Polgári Esteket is megtartották, amely köztudottan a KDNP-s országgyűlési képviselő, Rétvári Bence kampányeseményének számított.

A pénz nem tett meg túlságosan nagy utat, mondhatni házon belül maradt, hiszen a kormánypárti Rétvári az Emmi parlamenti államtitkára és miniszterhelyettese is.

Rétvári Bence minisztériuma támogatta a politikus néhány kampányeseményét

Rétvári Bence minisztériuma támogatta a politikus néhány kampányeseményét 8 millió forint támogatást kapott a Dunakanyari Védegylet Alapítvány az EMMI-től. A minisztérium államtitkára, Rétvári Bence szerint nincs azzal semmi probléma, ha egy szervezet támogatást kap a minisztériumtól egy olyan rendezvényre, ahol mellékesen ő a fő meghívott.

A televízió közérdekű adatigénylése nyomán derült ki, hogy

a Vác és térsége országgyűlési képviselőjének kampányeseményei állami támogatásból valósultak meg 2017 és 2019 között.

A Dunakanyari Védegylet Alapítvány eseményein Rétvári mellett olyan, a kormánypártokhoz kötődő ismert emberek tették tiszteletüket, mint Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum elnöke, Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter, Szakály Sándor, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója, vagy éppen Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő.

Fotó: Dunakanyari Védegylet Alapítvány szakmai beszámoló

Az elszámolás alapján videógyártásra csaknem 400 ezer forintot, míg drónra 220 ezret költöttek el. A legtöbb pénz rendezvényszervezésre ment el, összesen közel 3 millió forint.

Fotó: EMMI közérdekű adatigénylés

Az összegben a leadott számlák alapján terembérlés és a catering - amelyért egymillió forintot fizettek -, nem volt benne.

Az N1TV később Vácon érte utol Rétvári Bencét, ahol az államtitkár éppen a helyi önkéntes tűzoltó egyesületnek adott át egy használt kisbuszt. A szervezet elnöke, Terna István a sajtóeseményen elmondta, sikeres pályázatukkal összesen 4.900.000 forintnyi vissza nem térítendő támogatást nyertek.

A televízió riportere megkérdezte az Emmi államtitkárától, hogy személyesen részt vett-e a 8 millió forint odaítélésében, ám Rétvári azt mondta, ezek a támogatások mindig az érvényes jogszabályok és kormányhatározatok alapján működnek.

Közölte, ő parlamenti államtitkár a minisztériumon belül, így az feladatait a saját szabályzatuk rögzíti, más foglalkozik a sport, kulturális, egészségügyi, vagy éppen a szociális támogatásokkal.

Rétvári nem tartja összeférhetetlennek, hogy ő az által is vezetett minisztérium pénzt adott ezekre az eseményekre. 

Mint fogalmazott, 

"kampányeseményeket pártforrásokból finanszírozunk, de vannak olyan közösségi események, amelyeknek jó részére engem is el szoktak hívni különböző szervezetek."

Arra a kérdésre, hogy mennyire lehet ezeket a kifizetéseket úgy szétválasztani, hogy még véletlenül se merüljön fel annak a gyanúja, hogy kampányfinanszírozás zajlik, Rétvári Bence azt mondta:

"Nagyon sok eseményen van ott az ember. Szerintem minden képviselőnek ez a kötelezettsége. Úgy tudjuk ezeket megkülönböztetni, hogy a kampányesemények, kampányidőszakban vannak."

Az említett támogatásból egyébként adventi gyertyagyújtást is rendeztek.

Lapunk megkereste az előválasztáson Pest megye 4-es számú választókerületét megnyerő jobbikos Inotay Gergelyt, hogy megkérdezzük, mit gondol Rétvári ügyéről. Mint mondta, 

majdnem két kisbuszt lehetne vásárolni a Rétvári évekkel ezelőtti kampányára eltapsolt pénzből.

Az ellenzék közös jelöltje kiemelte, Vácon alpolgármesterként azon dolgozik, hogy az ilyen rejtett, vagy nem annyira rejtett kampánytámogatásokat megszüntessék és ezek útján minden lehetséges módon elvágják, illetve, hogy ezek elszámoltathatók legyenek.

"Az a célunk, hogy 2022 áprilisában ezen a rendszeren is változtassunk"- tette egyértelművé.

A Dunakanyari Védegylet Alapítványról Inotay elmondta, ők szervezik Rétvárinak Vácon a kampányeseményeit. 

"A Váci Polgári Estek elején minden esetben kőkemény kormánypropaganda megy, aztán a második részben a jelenlegi városvezetés munkáját kritizálják élesen, minősítik a jelenlévő nem kormánypárti hallgatók elbeszélése szerint"

- fogalmazott a politikus.

Mint mondta, olyan is történt, hogy Rétvári az anno éppen frissen megválasztott váci püspököt hívta meg a Vác-Dunakanyar színházba - ahová régebben szervezték ezeket a polgári esteket -, miközben az intézmény nem is fogadhatna be politikai rendezvényt, illetve politikai jellegű szervezet nem is bérelhetné.