A magyar fiatalok negyede vándorolna ki külföldre, egyharmaduk szerint a Fideszt már csak erőszakkal lehet leváltani

A magyar fiatalok negyede vándorolna ki külföldre, egyharmaduk szerint a Fideszt már csak erőszakkal lehet leváltani

A magyar fiatalok 26 %-a elhagyná az országot, minden harmadik (33 %) megkérdezett szerint pedig a Fideszt már csak erőszakkal lehet leváltani - ez a Friedrich-Ebert-Stiftung (FES) kedden megjelent kutatásából derül ki, amelyben a 15 és 29 év közötti korcsoport politikai és társadalmi attitűdjeit vizsgálták a V4 országaiban, a Magyar Fiatalok 2021 elnevezésű hazai kutatást Bíró-Nagy András és Szabó Andrea jegyzi.

Apolitikus generáció, vagy a politikus generáció?

A közbeszédben és a politikában az elmúlt időszakban egyre több szó esik a fiatalok politikai aktivitásáról. Ez betudható talán annak is, hogy a következő országgyűlési választásokon már több fiatalnak lesz lehetősége első szavazóként a voksát leadni, mint mondjuk az előző választásokon. (Figyelem! Ez egy véleménycikk!

A kivándorlás kérdésében Magyarországon óriási a politikai szakadék a fiatalok között: háromszor annyi ellenzéki (36%) és kétszer annyi bizonytalan szavazó (24%) szeretné elhagyni az országot, mint kormánypárti (12%). Az Európai Unióra viszont alapvetően pozitívan tekintenek a magyar fiatalok: kétharmaduk (66 százalék) szavazna az EU-ból való kilépés (Huxit) ellen egy esetleges népszavazáson.

A jelenlegi magyar belpolitikai helyzetről is markáns véleménye van a fiataloknak: a megkérdezettek több mint fele (56 %) szerint ma Magyarországon a társadalomban való felfelé haladáshoz jó kapcsolatra van szükség a Fidesz-kormánnyal. Azzal az állítással pedig, hogy a magyarországi választások szabadok és tisztességesek csak a fiatalok kevesebb mint egynegyede értett egyet (22 %).

Érdekesség viszont, hogy 57 %-uk egyetért azzal az állítással, hogy egy olyan vezetőre lenne szükség, aki Magyarországot erős kézzel kormányozza a közjó érdekében, ilyen magas arányt a másik három V4-es országban nem tapasztaltak a kutatást végzők.

A következő tíz év legnagyobb problémáival kapcsolatban a magyar megkérdezettek válaszaiban domináltak a materiális ügyek (bérek és nyugdíjak alacsony szintje, munkanélküliség, közszolgáltatások minősége stb.), emellett a korrupciót és a klímaváltozást nevezték még meg sokan komoly problémaként.

Felmérés: a 18-24 év közötti magyarok 40 százaléka dolgozik teljes állásban

A közép-kelet-európai 18-24 évesek 32 százaléka teljes munkaidőben dolgozik, 19 százalékuk részmunkaidőben, minden harmadik válaszadó (30 százalék) számára pedig szülei támogatása jelenti a fő bevételi forrást - derült ki a legfiatalabb fogyasztói csoport, a Z generáció attitűdjeiről és viselkedéséről szóló új, közép-kelet-európai felméréséből, amelyet a Mastercard készíttetett, az MTI pedig szemlézett.

Az Orbán-kormány családpolitikájának kudarcát jelzi, hogy mindössze 57 százalék képzeli el a jövőjét házasságban és gyermekkel.

A kutatást összegezve a szerzők arra jutottak, hogy ha négy kifejezéssel kellene jellemezni a magyar 15-29 évesek világlátását, akkor az elégedetlenség, a konformitás, a passzivitás és a polarizáció szót használnák.