Hízókúra? Két év alatt megduplázódott az állami vezetők bértömege

Hízókúra? Két év alatt megduplázódott az állami vezetők bértömege

Az Orbán Viktor által 2010-ben ígért visszafogottság ellenére tíz év alatt megháromszorozódott az állami vezetők száma, a bérkeretük pedig ötszörösére nőtt, főleg az elmúlt pár év bőkezű illetményemeléseinek köszönhetően. Ezen felül az elmúlt két évben szabályosan megduplázódott a fizetésükre fordított összeg – derül ki a 24.hu részletes összeállításából.

A lap az évenkénti zárszámadás számai alapján azt írja, nem csak a fizetések és illetmények, hanem az állami vezetők létszáma is szépen gyarapodott. A kormánytagok, államtitkárok, helyettes államtitkárok, valamint kormánybiztosok és miniszteri biztosok bértömege szinte pontosan megduplázódott 2018 és 2020 között:

4 milliárd 684 millióról tehát 9 milliárd 356 millió forintra nőtt. 

Emellett a zárszámadási törvény mellékletében 2018-ban még csak 343 állami vezetőt tartottak nyilván, 2020-ban pedig már 596-ot. A 2011-es szinthez, a 181 főhöz képest ez még jelentősebb növekedés.

HVG: tíz év alatt kétharmadával nőtt a kormányzati tisztviselők száma

Hány kormánypárti politikus kell egy ország igazgatásához? A hvg.hu cikke szerint jóval több, mint 2010-ben. Mint kiderült, évente több mint 5 milliárd forintba kerül a "tíz év alatt kétharmadával hizlalt kormányzati vezérkar". A lap Stumpf István kormánybiztossá való kinevezését követően megnézte, mennyi miniszterelnöki, tárcával vagy a nélküli miniszteri, államtitkári, helyettes államtitkári, biztosi és megbízotti pozícióra van szükség 2021-ben ahhoz, hogy a negyedik Orbán-kormány működni tudjon.

A számukra kifizetett illetménytömeg egy évtized alatt az ötszörösére hízott.

Érdekességként arra is rámutattak a cikkben, hogy Palkovics László innovációs és technológiai miniszter rekordernek számít, mivel a tárcája mellett még öt másik területet is felügyel. Bár maga Palkovics nem vesz fel ötszörös illetményt a kormánybiztosi tisztségeiért, két év alatt 385 millió forintról 867 millióra nőttek a költségvetés kiadásai a biztosok díjazása miatt – fűzték hozzá.

Az állami vezetők juttatásai sok évig változatlanok voltak, az elmúlt pár évben azonban elkezdték megemelni ezeket: jelesül a miniszterek fizetése pár év alatt 1,1 millióról közel kétmillió forintra nőtt. Mint írják, egyedül a miniszterelnöki illetmény nem változott, ugyanúgy 1,5 millió forint, mint 2010 előtt is volt (a képviselői alapilletmény mellett).

A választott állami tisztségviselők (a köztársasági elnöktől a miniszterelnökön át az Ab tagjaiig) száma nem változott két év alatt, bértömegük azonban a 2018-as 502 millióról 2020-ra már 949 millió forintra szökött fel, köszönhetően a tavalyi bőkezű illetményemelésnek.

A legjobban talán az Állami Számvevőszék elnöke és alelnöke járt, a dokumentum szerint 57,7 millió forintról 138 millióra nőtt a juttatásuk 2020-ra

– jegyzik meg.

A portál beszámolójában az is szerepel, hogy a parlamenti képviselők számának 2014-es csökkentése (386-ról 199-re) még a takarékoskodást szolgálta, de azóta úgy megemelkedtek a képviselői tiszteletdíjak (az alapfizetés már meghaladja az 1,2 millió forintot), hogy a fele annyi honatyának 2020-ban már közel 5 milliárd forintnyi illetmény jutott, az idén pedig várhatóan az 5,5 milliárdot is elérheti az összfizetésük.