Verstappen a világbajnok, de óvást jelentett be a Mercedes (Friss: elutasították)

Verstappen a világbajnok, de óvást jelentett be a Mercedes (Friss: elutasították)

Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője lett a Forma-1 idei világbajnoka, miután a címvédő Lewis Hamiltont az utolsó körben megelőzve győzött a vasárnapi idényzáró Abu-Dzabi Nagydíjon.

Az év utolsó futama rég nem látott izgalmakat hozott, Hamilton jobban rajtolt és végig vezetett, ám az utolsó néhány kilométeren Verstappen kihasználta gumielőnyét, és a döntő pillanatban lehagyta hétszeres vb-győztes brit riválisát.

Verstappen és Hamilton mögött Carlos Sainz Junior, a Ferrari spanyol versenyzője ért célba harmadikként.

Verstappennek ez volt az idei 10., és pályafutása 20. futamgyőzelme, valamint ő lett az F1 első holland, egyben negyedik legfiatalabb világbajnoka.

A rajtot Hamilton sokkal jobban kapta el, mint Verstappen, ráadásul a pole pozícióból startoló holland versenyző autójának kereke kipörgött az indulásnál. A címvédő így elsőként fordult el az első kanyarban, miközben hátrébb Pérez átvette a harmadik pozíciót Lando Norristól (McLaren). Verstappen azonnal üldözőbe vette Hamiltont és az első adandó alkalommal megpróbálta megelőzni, de túlságosan rövidet fékezett, a kanyarban leterelte a pályáról ellenfelét, akinek muszáj volt a bukótéren keresztül visszatérni az aszfaltra. Hamilton így az élen maradt, a versenybíróság pedig úgy látta, hogy Verstappen manővere miatt kellett elhagynia a pályát, ezért egyik pilótát sem büntette meg.

A 14. körre Hamilton előnye több mint 6 másodperc volt Verstappennel szemben, ezért a Red Bull behívta a boxba kerékcserére a hollandot, egy körrel később pedig a Mercedes is friss abroncsokat tett az addig élen álló brit versenyző autójára. Így átmenetileg Pérez vette át a vezetést, Hamilton pedig a második pozícióban száguldva sorra futotta meg a leggyorsabb köröket, Verstappennel szemben 8 másodperc körüli előnye volt.

Váratlan akadály Hamilton előtt

Hamilton jelentős tempó- és gumielőny birtokában érte utol Pérezt, aki viszont fantasztikusan védekezve nagy csatára kényszerítette a címvédőt, ezzel lehetővé téve, hogy Verstappen hátránya nyolcról mindössze két másodpercre csökkenjen. A különbség aztán a folytatásban újra nőni kezdett, Hamilton ugyanis sorra futotta meg a leggyorsabb köröket.

A Red Bull gumicserére hívta Verstappent a 37. körben, amikor virtuális biztonsági autós szakasz volt érvényben, Hamilton viszont a pályán maradt kopottabb abroncsokon. A két versenyző közötti időkülönbség néhány körön keresztül jelentősebb mértékben csökkent, ám 14 másodperc környékén beállni látszott 15 körrel a leintés előtt.

Öt körrel a futam vége előtt a versenybíróság egy baleset miatt a pályára küldte a biztonsági autót, Verstappen pedig ekkor azonnal a boxba hajtott új gumikért, Hamilton viszont hiába akart szintén kiállni friss abroncsokért, csapata azt mondta neki a rádión, hogy maradjon a pályán. Ez a végén hibás stratégiai döntésnek bizonyult, az utolsó körre ugyanis a Safety Car az útjára engedte a mezőnyt, Verstappen pedig az új gumikon sokkal gyorsabb volt, mint Hamilton. A holland határozottan meg is előzte riválisát, aki megpróbált visszatámadni, de nem járt sikerrel, így egyelőre nem nyerte meg nyolcadik vb-címét.

A konstruktőrök világbajnoki trófeája viszont a Mercedesé lett, sorozatban nyolcadszor.

A Mercedes még próbálkozik

Két eset miatt is óvást nyújtott be a Mercedes: a csapat egyrészt azt kifogásolja, hogy a mindent eldöntő utolsó kör előtt, amikor biztonsági autó volt a pályán, csak azoknak a lekörözött autóknak engedte a versenybíróság a visszaelőzést, akik az élen haladó Hamilton és a több hellyel mögötte lévő Verstappen közé "szorultak" be.

Ezen kívül azzal kapcsolatban is panaszt fogalmazott meg a német csapat, hogy Verstappen megelőzte Hamiltont még abban a szakaszban, amikor a biztonsági autó a pályán volt, ez pedig tilos.

Frissítés: elutasították a kifogásokat

A versenybírók négy órával a versenyt követően, helyi idő szerint éjfél után közölték, hogy utóbbi óvásnak nem adnak helyt. További tanácskozás következett, majd a döntnökök közölték, hogy a másik óvást is elutasítják, így Verstappen immár hivatalosan világbajnoknak tekinthető.