Beteljesül Orbán nagy álma: létrejöhet a szuperbank, egyesül az MKB és a Budapest Bank

Orbán Viktor
Orbán Viktor szavaz a Parlamentben
Béli Balázs / Alfahír

Folytatódik a Magyar Bankholding csoport irányításának egységesítése, szerdán Vida Józseftől Barna Zsolt eddigi igazgatósági elnök veszi át a Magyar Bankholding Zrt. vezérigazgatói feladatait, majd a jövőben elnök-vezérigazgatóként irányítja a holding társaságot, amely magában foglalja a Budapest Bankot, az MKB Bankot és a Takarék Csoportot is - közölte a csoport az MTI-vel kedden.

A tulajdonosok az MTB Zrt. elnök-vezérigazgatójának Szabó Leventét, az MTB Magyar Takarékszöveti Bank Zrt. és a Takarékbank Zrt. vezérigazgató-helyettesét nevezik ki. Vida József a Takarék Jelzálogbank Nyrt. elnöki tisztségét tölti be a jövőben a holdingon belül - tették hozzá.

A Magyar Bankholding Zrt. 2020. december 15-én kezdte meg tényleges működését, célja a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarék Csoport egyesülésének és átalakításának levezénylése, a márciusban elfogadott üzleti stratégia, illetve a novemberben nyilvánosságra hozott fúziós menetrend alapján - emlékeztetnek a közleményben.

A tájékoztatás szerint az összeolvadás hangsúlyos eleme az egységes szervezeti irányítási struktúra létrehozása. Ennek megfelelően 2021. november 16. napjával a Bankholding vezérigazgató-helyettesei és ügyvezető igazgatói átvették a szakmai és munkajogi irányítást a csoport tagbankjaiban.

Az év végéig megvalósuló egységes szervezeti irányítási struktúra a Magyar Bankholdingban és tagbankjaiban - ideértve az MTB Zrt.-t és a Takarékbank Zrt.-t is - egyértelmű vállalatirányítási rendszert hoz létre, ami elősegíti a tagbankok működési hatékonyságának javítását és egyszerűbbé teszi a társaságok irányítását. A Magyar Bankholding tervei szerint a teljes működés egységesítése két lépcsőben valósul meg: 2022. március 31-én összeolvad a Budapest Bank és az MKB Bank, a Takarék Csoport pedig 2023 második negyedévéig csatlakozik a fúzióhoz - írták.

A Magyar Bankholding Magyarország második legnagyobb bankcsoportja; a 2021 márciusában elfogadott ötéves stratégia alapján a létrejövő nagybank Magyarország legmodernebb bankja lesz, amely rugalmas, nemzetközileg is élenjáró digitális megoldásokat vezet be.

Négy év múlva menne tőzsdére a "szuperbank", a Magyar Bankholding

A tervek szerint 2025-ben lép a magyar tőkepiacra a Magyar Bankholding, és abban az évben a nemzetközi piacon is megjelenne a három bank fúziójával jövő tavaszra létrejövő "szuperbank", amelynek teljes fiókhálózat-átalakítását, racionalizálást 2023-ra tervezik, és ekkorra dőlne el a végleges márkanév és arculat is - ismertette Barna Zsolt, a Magyar Bankholding igazgatóságának elnöke háttérbeszélgetésen szerdán Budapesten.

December 15-én az MKB Bank, a Budapest Bank és a Takarék Csoportot tulajdonló Magyar Takarék Bankholding Zrt. legfőbb szervei elfogadták a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarék Csoport fúziós menetrendjének első lépését. Ennek értelmében 2022. március 31-én egyesül a bankcsoport két tagbankja, a Budapest Bank és az MKB Bank, míg a Takarék Csoport 2023 második negyedévének végéig csatlakozik az egyesült bankhoz. A fúzió megvalósításához szükséges felügyeleti engedélyeztetés folyamatban van - közölte a Magyar Bankholding Zrt.

"A most elfogadott döntésekkel véglegesen lezárul a magyar bankszektorban történelmi jelentőségű, de még a régióban is egyedülálló fúzió tervezési szakasza, ezzel párhuzamosan pedig megkezdődhet a három külön-külön is jelentős piaci erőt képviselő bankcsoport egyesülésének kivitelezése. Ezen folyamat a terveknek megfelelően, sikeresen halad előre. Szilárd az a legfőbb döntéshozó szervek által is megerősített elhatározásunk, hogy egy olyan bankot hozzunk létre, amely a jövőbe tekint, és a magyar emberek és vállalkozások lehető legjobb kiszolgálását célozza" – nyilatkozta Barna Zsolt, a Magyar Bankholding Igazgatóságának elnöke.