Felmérés - A választók szerint Varga Judit is felelős a Völner-botrányban

Felmérés - A választók szerint Varga Judit is felelős a Völner-botrányban

A többség úgy véli, Varga Judit igazságügyi miniszter is felelős azért, hogy helyettese, Völner Pál korrupciós botrányba keveredett – derült ki a Publicus Intézet felméréséből, amelyet a Népszava kérésére készítettek.

Az ellenzékiek 84 százalékával szemben csak 22 százalékuk vetette fel a tárcavezető felelősségét. Még így is úgy véli minden nyolcadik Fidesz-KDNP-szavazó, hogy a miniszternek le kellene mondania, az ellenzékieknek viszont 82 százaléka szerint lenne szükséges Varga távozása, de még a bizonytalanok csaknem 40 százaléka is lemondáspárti.

Orbán Viktor felelősségét is sokan érzik az ügyben: a válaszadók negyven százaléka, az ellenzékieknek pedig több mint háromnegyede szerint a kormányfő felelőssége is megállapítható, sőt meglepő módon még a fideszesek között is van 11 százalék, aki így vélekedik. A kormány megítélését tekintve az is beszédes, hogy a megkérdezettek 53 százaléka szerint nemcsak Völner érintett az ügyben a kormányzat legmagasabb szintjén, s csak 8 százalék zárta ki ennek lehetőségét mondván, az államtitkár magánakciójáról volt csak szó.

.

A válaszadók 14 százaléka szerint különleges eset Völneré, ennél három és félszer többen viszont úgy gondolják nem egyedi jelenség a korrupció az ország legfelső vezetésében.

A felmérés szerint a Fidesz-KDNP-sek csaknem 20 százaléka szerint Völnerrel a Fideszben a sajátjaiknak üzennek, hogy fenntartsák a katonai fegyelmet. Az összes megkérdezett 28, az ellenzékiek 40 százaléka véli úgy, hogy leginkább ez állhat az államtitkár hirtelen bukásában. Az összes megkérdezett harmada, az ellenzékiek 58 százaléka, de még a kormánypárti szavazók 14 százaléka is lát összefüggést Völner korrupciós ügyének kirobbanása, valamint aközött, hogy Varga Judit közlése szerint az exállamtitkár engedélyezte, kit figyeljenek meg a Pegasus-kémszoftverrel Magyarországon.

.
{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}