(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
Jelenleg még nehéz pontos képet alkotni arról, hogy mi húzódhat meg az egyre inkább elmérgesedő kazahsztáni tüntetések hátterében. Míg a hírek a hirtelen megugró energiaárak miatt kialakult spontán elégedetlenségről szólnak, a kazah kormány és Tokajev elnök hivatalos nyilatkozataikban külföldi terrorszervezetek beavatkozásáról beszélnek, amellyel destabilizálni kívánják a közép-ázsiai országot. Több külföldi elemző az eset kapcsán ugyanakkor egy olyan nemzeti felkelésről ír, amelynek célja a három évtizeden keresztül Nurszultan Nazarbajev által kiépített és vaskézzel irányított tekintélyelvű rendszer megdöntése és demokratizálása.
Bár Nazarbajev, aki már a Szovjetunió idején megalapozta politikai karrierét és annak legfelsőbb döntéshozóinak egyike volt, és közel három évtizeden át elnöke a Szovjetunió széthullása után függetlenné vált Kazahsztánnak, 2019-ben lemondott az elnöki posztról kiszemelt utódja javára, mégis informálisan ő irányított a háttérből. Mostanáig, ugyanis pár napja, a szűnni nem akaró zavargásokra adott válaszul Tokajev leváltotta elődjét minden posztról, ami hivatalosan is a Nazarbajev-korszak végét jelenti.
Hogy a fenti forgatókönyvek közül melyik igaz? Mint a legtöbb dologban, az igazság valószínűleg itt is valahol a fenti részigazságok között keresendő. Biztosan szerepe van a zavargásokban a magas energiaáraknak, és a járványhelyzet miatt még láthatóbbá vált társadalmi feszültségeknek, mint ahogy az igencsak nehéz földrajzi-geopolitikai helyzetben levő ország esetében a külföldi destabilizációs célzatú beavatkozás sem kizárt. Kétségtelen az is, hogy a Nazarbajev-érában Kazahsztán nem a plurális demokrácia és jogállamiság vezércsillaga volt az univerzum egén, és bizonyára sokan vannak, akik szeretnének egy szabadabb országban élni.
Bárhogy is van, és bármi is vezetett az indulatok elszabadulásához, tény az, hogy harminc évvel a Szovjetunió felbomlása után egy újabb volt szovjet tagköztársaságban kell Moszkva katonai segítségével helyreállítani a rendet. Legutóbb 2020-ban a belarusz diktátort kellett kisegítenie egy elcsalt választást követően. Néhány héttel azután, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök világossá tette az Európai Unió vezetői számára, hogy a poszt-szovjet tagköztársaságokat a saját érdekszférájának tekinti, és mindent meg fog tenni annak megakadályozására, hogy ezek az országok bármilyen formában a nyugat felé forduljanak, talán senkit nem lep meg az, hogy – akárcsak 1956-ban Budapesten – most Almati utcáin lépnek fel orosz katonák rendteremtőként.
Ezek a fejlemények pedig nem csak a volt szovjet tagköztársaságokra jelenthetnek veszélyt a jövőben. Putyin ugyanis a Brezsnyev doktrínát élesztette fel a nyilatkozatában, ami akkor nem csak a volt Szovjetunió területére, hanem az ideológiájában hozzá kötődő kelet-közép európai országokra is kiterjesztette gyámkodását. Akkor a kötőszövet a szocialista ideológia volt, ma pedig az orosz geopolitikai érdekek szolgálatában álló, nyíltan nyugat-ellenes, minden mozzanatában korrupt, populista és demokrácia-ellenes illiberalizmus. Ennek pedig elsőszámú európai vezetője Orbán Viktor, aki tizenkét éves regnálása alatt putyini mintára épített ki teljhatalmat Magyarországon, annak minden területet behálózó sajátosságával.
{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}
Ma már nem csak a gazdaság minden szegletét hatja át a nepotizmusra és állami újraelosztásra épülő korrupció, de uralma alá hajtotta a köztársasági elnököt, a parlamentet, az ügyészséget, a bíróságokat, a titkosszolgálatokat és a teljes médiát, miközben Orbán külpolitikájának eredményeképpen Magyarország az európai demokratikus értékrendtől egyre távolabb kerülve az orosz érdekszférába sodródott. Ennek megfelelően az áprilisi országgyűlési választásokra minden elő van készítve, hogy Orbán Viktor hatalma fennmaradjon. Ha pedig mégis porszem kerülne a gépezetbe, Lukasenka barátjához hasonlóan minden bizonnyal Orbán is számíthatna Moszkva elvtársi segítségére. A hidegháború felélesztésének és Európa szétszakításának megakadályozása pedig nem csak az ezer éve magát nyugat felé elkötelezett Magyarország, de egész Európa érdeke is.
Gyöngyösi Márton jobbikos EP-képviselő írásának eredeti, angol nyelvű változatát itt olvashatja.