Már az állami hivatal is elismeri ezt a tragikus adatot

Már az állami hivatal is elismeri ezt a tragikus adatot

A KSH közzétette, mennyien születtek és hunytak el márciusban. Egyáltalán nem szívderítő a folyamat.

Az előzetes adatok szerint 2025 márciusában 5885 gyermek született, és 11 198 fő halt meg. Az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 8,9, a házasságkötéseké 2,0 százalékkal mérséklődött, a halálozásoké 4,9 százalékkal nőtt – közölte péntek reggeli gyorstájékoztatójában a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A közlés szerint 2025 márciusában:

– 5885 gyermek született, 8,9 százalékkal, 572-vel kevesebb, mint 2024 márciusában.

– 11 198 fő vesztette életét, 4,9 százalékkal, 523-mal több az egy évvel korábbinál.

– A természetes fogyás a 2024. márciusi 4218-cal szemben 5313 fő volt.

– 2968 pár kötött házasságot, 2,0 százalékkal, 61-gyel kevesebb, mint egy évvel korábban.

Mint a KSH írja, 2025. január–márciusban 17 945 gyermek jött világra, 7,2 százalékkal, 1397-tel kevesebb, mint az előző évben. Ezen belül januárban 4,1, február–márciusban 8,8 százalékkal kevesebb volt az élveszületések száma, mint 2024 azonos hónapjaiban. A szökőnaphatástól megtisztított születésszám január–márciusban 6,2 százalékkal volt alacsonyabb az előző év azonos időszakinál.

A teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,31, egy évvel korábban 1,38 volt.

35 245-en haltak meg, 4,4 százalékkal, 1484-gyel többen az egy évvel korábbinál. Januárban 7,7, februárban 0,3, márciusban pedig 4,9 százalékkal többen hunytak el, mint az előző év azonos időszakában. A szökőnaphatástól megtisztítva a halálozások száma január–márciusban 5,6 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában.

A tájékoztató szerint a születések és a halálozások egyenlegének következtében a természetes fogyás 17 300 fő volt, 20 százalékkal több az előző évi, 14 419 fős értéknél. A szökőnaphatástól megtisztítva a természetes fogyás 21 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában.

6614 pár kötött házasságot, 6,4 százalékkal, 452-vel kevesebb az egy évvel korábbinál. Januárban 4,3, februárban 14, márciusban 2,0 százalékkal kevesebb házasságkötés történt, mint 2024 azonos hónapjaiban. A házasságkötések szökőnaphatástól megtisztított száma január–márciusban 5,3 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban – olvasható a KSH jelentésében.

Ezer lakosra 7,6 élveszületés és 15,0 halálozás jutott. Az élveszületési arányszám 0,5 ezrelékponttal alacsonyabb, míg a halálozási arányszám 0,8 ezrelékponttal magasabb volt, mint 2024 január–márciusában. A természetes fogyás 1,3 ezrelékponttal, 7,4 ezrelékre nőtt. Ezer élveszületésre 2,8 csecsemőhalálozás jutott, amely 1,3 ezrelékponttal alacsonyabb az előző év azonos időszakinál. A házasságkötési arányszám 2,8 ezrelék volt, 0,2 ezrelékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban.

A születések száma az összes régióban mérséklődött az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb mértékű csökkenés Budapesten, Dél-Dunántúlon és Észak-Magyarországon történt.

A halálozások száma az összes régióban nőtt az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb növekedés Észak-Magyarországon, Budapesten és Közép-Dunántúlon következett be.

A természetes fogyás mértéke minden régióban emelkedett. Az országosnál nagyobb mértékű volt a növekedés Észak-Magyarországon, Budapesten és Közép-Dunántúlon.

A házasságkötések száma a régiók közül egyedül Dél-Dunántúlon nőtt, minden más régióban csökkent. A legnagyobb mérséklődés Észak-Magyarországon, a fővárosban és Nyugat-Dunántúlon történt.

2024. április és 2025. március között:

– 76 103 gyermek született, 7195-tel, 8,6 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál.

– 128 984-en haltak meg, 1952-vel, 1,5 százalékkal többen, mint a megelőző 12 hónapban.

– 46 098 pár kötött házasságot, 4850-nel, 9,5 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál.