Káslerék borították a Királyok és szentek-kiállítás szervezését, a kutatók felháborodva távoztak

Káslerék borították a Királyok és szentek-kiállítás szervezését, a kutatók felháborodva távoztak

Felháborodtak a tudósok és kutatók a politikai nyomásgyakorláson, ezért otthagyták a Királyok és szentek – Az Árpádok kora című nagyszabású nemzetközi kiállítás előkészületeit, értesült a Válasz Online.

A lap szerint a botrányt az váltotta ki, hogy decemberben Kásler Miklós miniszter indoklás nélkül, azonnali hatállyal felmentette az Aranybulla kiadásának 800. évfordulójára időzített, a tervek szerint márciusban nyíló nagyszabású nemzetközi kiállítás kurátorait, és a teljes szakmai irányítást a Magyarságkutató Intézet kezébe helyezte.

December 23-án maga az új kurátor, Makoldi Miklós, a Magyarságkutató Intézet Régészeti Kutatóközpontjának igazgatója jelentkezett, jelezve, hogy átvette a kiállítási katalógus szerkesztését, mely „az új fenntartói iránymutatások figyelembevételével” folytatódik.

A váratlan lépés láttán karácsony és újév között mintegy tizenkét történész, régész és levéltáros szakította meg az együttműködést az 506 millió forintból megvalósuló, egy-egy látványosságot többek között a szentpétervári Ermitázsból és a Vatikánból kölcsönző tárlattal.

A tanulmányokhoz tartozó új tartalomjegyzékben így a lap szerint – témájának kihúzása vagy önkéntes visszamondás miatt – nem fog szerepelni Biczó Piroska, Feld István, Haramza Márk, Langó Péter, Szőke Béla Miklós, Végh András és Wolf Mária régész, Földváry Miklós vallástörténész, Madas Edit irodalomtörténész, Rácz György és Spekner Enikő levéltáros, Szovák Kornél történész-filológus, Thoroczkay Gábor és Szende Katalin történész és Szakács Béla Zsolt művészettörténész. Vagyis a szerzők döntő többsége – mutatnak rá.

„Elfogadhatatlan, ami történt. Régóta vagyok a pályán, de még csak hasonló eljárást sem láttam soha, sem itthon, sem külföldön”

– mondta Révész László régész, muzeológus, a Szegedi Tudományegyetem Régészeti tanszékének vezetője.