Völner Pál utódjának, Erős Gábornak a diplomájával kapcsolatban sem teljesen tiszta minden?

Erős Gábor
MTI/Mohai Balázs

Múlt héten szerdán hivatalossá vált a Fidesz 106 egyéni választókerületi jelöltje az országgyűlési választásra, Völner Pál utódja Erős Gábor, Esztergom alpolgármestere lesz Komárom-Esztergom megye 2-es számú választókerületében.

Az 50 éves politikus 2014-ben lett önkormányzati képviselő Esztergomban, majd 2019-ben választották alpolgármesterré. Erős korábban játékvezető és asszisztens volt, többek között a 2010-es labdarúgó-világbajnokságon Kassai Viktor segítőjeként tevékenykedett.

A 2014-es önkormányzati választáson való indulása kapcsán született egy rövid jelöltbemutató írás Erősről, amiben úgy fogalmaznak, hogy "A szakterületén diplomát szerző szakember saját vállalkozást is vezet". Az azonban nem egyértelmű a szövegből, hogy pontosan milyen diplomáról van szó, melyik felsőoktatási intézményben és milyen szakon szerezhette azt meg a fideszes politikus, mivel hivatalos önéletrajzot a város honlapján nem tüntettek fel róla. A hivatalos 2014-es bemutatkozásában is csak annyi szerepel, hogy "szakterületemből diplomáztam", bővebb információt itt sem találhatunk.

Alfahír

Jelöltté választása kapcsán az infoesztergom.hu oldalra felkerült egy rövid önéletrajz, amelyben nem jelenik meg a diploma szó, három konkrét végzettséget említ meg az egykori játékvezető: egy vendéglátó üzletvezetőit, egy FIFA labdarúgó játékvezető asszisztensi, illetve egy felsőfokú játékvezetői vizsgát.

Alfahír

Az elmúlt időszakban számos politikusról derült ki, hogy nem mondott igazat a végzettségéről. A sort a szocialista Bangóné Borbély Ildikó kezdte, akiről kiderült, hogy diplomásként tüntette fel magát a parlament honlapján, miközben valójában nem volt ilyen végzettsége, ennek hatására az MSZP kizárta a pártból. Majd következett a fideszes Kósa Lajos, aki két cikluson át, 1990 és 1998 között egyetemi diplomásként szerepeltette magát az Országgyűlés honlapján, miközben a mai napig nincs diplomája. Nem ő volt azonban az egyetlen kormánypárti politikus, akinek ilyen gondja akadt: Bánki Eriket 2012. május 22-én buktatta le a jobbikos Szilágyi György egy sajtótájékoztató keretében, miszerint a fideszes politikus valamilyen furcsa oknál fogva szintén bekamuzott egy diplomát magának a parlamenti önéletrajzába.

Ahogy arról az Alfahíren is beszámoltunk, a 83 millió forint kenőpénz átvételével gyanúsított Völner Pál lemondott államtitkári posztjáról, ám parlamenti mandátumát megtartotta, azonban a 2022-es választáson már nem vállalta be azt a Fidesz, hogy ő legyen a kormánypártok jelöltje a körzetében, helyette indul Erős Gábor.

Kérdéseinket az üggyel kapcsolatban elküldtük Erős Gábornak, amennyiben érkezik válasz, akkor arról be fogunk számolni.