Holoda Attila: Paks 2-nek ebben a formájában nem szabad megépülnie

Holoda Attila: Paks 2-nek ebben a formájában nem szabad megépülnie

Az Egységben Magyarországért hétfőn újságírók előtt ismét betekintést adott az ellenzéki választási program kulisszatitkaiba, és mód volt beszélgetni egy-egy szakpolitikai munkacsoport vezetőjével is.

Fontos, hogy a sajtóreggelin közölték, minden egyes szakmai csoport leadta a terveit, és most már a pártelnökökön a sor, hogy elfogadják és hivatalos formába öntsék a választási programot.

Az egységes ellenzék energetikai szakreferense, Holoda Attila arról számolt be, hogy egy rendkívül komplex rendszer fölött kell átvenni az irányítást, amelyet az elmúlt 12 évben a különböző partikuláris fideszes szempontok alapján még szét is "kaszaboltak". Jelenleg két hatóság (Energiahivatal, illetve a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága) és négy minisztérium (a Palkovics-féle innovációs, a Szijjártó-vezette külügy, valamint két tárca nélküli miniszter: Mager Andrea, aki az MVM, és Süli János, aki Paks 2 fölött ügyködik) alá tartozik a magyar energetika.

Holoda Attila szerint viszont egységes irányításra lenne szükség.

Beszélt a Fidesz csodafegyveréről, a rezsicsökkentésről is, ami - tehát hogy mindenkinek ugyanannyit adunk vissza - szerinte hosszútávon nem jelent valódi segítséget, ezzel kapcsolatban pedig még megjegyezte, hogy az Orbán-kormány ahelyett, hogy ezer milliárdokért állami tulajdont vásárolt az energiapiacon, ezt a pénzt költhette volna például okos rendszerek kiépítésébe, vagy a távfűtési szolgáltatás felújításába. Feleslegesnek nevezte a földalatti földgáztározók megvásárlását is.

Hangsúlyozta, hogy a jelenlegi energetikai adottságokra való tekintettel nem lehet egyik napról a másikra kivezetni a nukleáris energiát a magyar rendszerből, és külön kiemelte, hogy bármilyen beavatkozás is történjék az energiamixbe, az nem veszélyeztetheti egyetlen fogyasztó (sem lakossági, sem ipari) ellátását.

Egy sokkal kiegyenlítettebb energiamixre van szüksége hazánknak, amiben a megújulók mellett egy sokkal jobban szabályozott biomassza-felhasználás, valamint a mutyit és a hazugságot kizáró nukleáris energia is megfér.

Kérdésünkre, hogy mi lesz/legyen Paks 2-vel egy ellenzéki győzelem után, egyrészt elmondta, hogy felesleges egy olyan szerződésről beszélgetnünk, amelyet nem ismer, hiszen például a felmondással, a kötbérrel kapcsolatos szakaszokat a kormányzat továbbra is titkolja.

Arról ebben a cikkünkben írtunk, hogy a Pénzügyminisztérium újabb pert vesztett, és ki kell adnia Demeter Mártának a paksi szerződés módosításának részleteit:

A bíróság szerint a kormánynak bizonyítani kellene az oroszokkal kötött paksi szerződés hitelességét

Komoly ki nem kényszerített hibát követett el a Pénzügyminisztérium (PM). Pontosabban egy újabb hibát. Beszámoltunk arról, hogy a Varga Mihály vezette tárca a jogerős ítélet ellenére sem hajlandó már évek óta kiadni Demeter Márta országgyűlési képviselő számára a paksi szerződés módosításával kapcsolatos dokumentumokat. Egészen pontosan a felek között megkötött

Holoda Attila másrészt arról is beszélt, hogy a Paks 2 két 1200 MW-os reaktora a piaci viszonyoknak sem felel meg, hiszen abba az irányba fordulunk el, hogy a megújulók mellett egyfajta erőművi kisegítésként tekintene Paksra. Ebből a szempontból a jelenlegi erőmű 500 MW-os reaktorai rugalmasabbak, és mivel a magyar szakma képes arra, hogy azokat még üzembe tartsa, előfordulhat, hogy kettő esetében meghosszabbítják az üzemidőt, és termelni is fognak. Az egykori energetikáért felelős helyettes államtitkár aláhúzta,

a Paksi Atomerőmű a világ legbiztonságosabb erőművei között van számon tartva.

Kövessen minket a Paksi Atomerőmű legjobban őrzött termeibe!

A magyar nukleáris kapacitás-bővítés okán az atomenergia békés célú felhasználásának a kérdése napirenden van a közbeszédben. Hogy kinek van ebben a vitában igaza az már kevésbé fontos, hiszen a kormányzat ezt a kérdést eldöntötte, ettől függetlenül az 1987-re megépült 4 paksi reaktor kétségkívül jó kezekben van, a hazai villanyáramnak több mint 50 százalékát termeli meg, miközben 2016-ban a felhasznált elektromos energia 32 százalékát importáltuk.

A Paks 2-vel kapcsolatos végleges döntést addig nem hozna Holoda Attila, amíg nem látta a vonatkozó szerződéseket, valamint nem tárgyalt az oroszokkal. Azt viszont végül is érdeklődésünkre csak elárulta, hogy

"biztos vagyok benne, hogy meg fogjuk találni annak lehetőségét, hogy felülvizsgálva, akár magát a nukleáris erőművel kapcsolatos szándékot is, valamilyen módon eltereljük. Azt gondolom, hogy Paks 2-nek ebben a formájában, amiben most elindult, nem szabad megépülnie."