A PDSZ szerint a tanárok 1-2 százaléka elégedett csak a fizetésével, ismét a sztrájkról tárgyalnak

A PDSZ szerint a tanárok 1-2 százaléka elégedett csak a fizetésével, ismét a sztrájkról tárgyalnak

Nagy Erzsébet, Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) választmányi tagja az ATV Startban közölte, a sztrájktárgyalásokat szerdán folytatják a kormányzattal. 

Erre meg is van az okuk. 

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének felmérése szerint 1-2 százalék azoknak a pedagógusoknak az aránya, akik elégedettek a fizetésükkel.

Nagy Erzsébet szerint az is probléma, hogy bár az elmúlt évtizedben lényegesen nőtt a pedagógusok munkaterhe, a fizetések azonban ezt nem követték. Ezért azt is mondhatnánk, hogy a fizetések csökkentek – vélekedett, és felhívta a figyelmet arra, hogy míg a korábbi oktatási törvény szerint heti 21-22 órát tanítottak a tanárok, most 26 a kötelező óraszám, plusz a nem fizetett helyettesítések.

A kormány által jövő évre beharangozott 30 százalékos fizetésemelés kapcsán a részleteket hiányolta. Ugyanakkor elmondása szerint ez a 30 százalék még akkor is kevés lenne, ha a mostani alapbérhez adódna hozzá. A tavalyi minimálbérhez kötött bérekhez képest 45 százalékkal vagyunk lemaradva, és

ha a mostani bérek a minimálbérhez lennének kötve, ahogy korábban bevezették, 90-95 százalékos emelésre lenne szükség

– mutatott rá a műsorban. 

Igazán demokratikusan előírták Orbánék, hogyan kell sztrájkolniuk a pedagógusoknak, a szakszervezetek szerint ez Alaptörvény-ellenes

A Magyar Közlönyben péntek este kihirdetett kormányrendelet kimondja, a sztrájk alatt a gyermekfelügyeletet minden gyermek számára a saját osztályában kell biztosítani. Emellett a kötelező érettségi tantárgyakra történő a felkészítési óraszám 100, a többiek számára 50 százalékát kell biztosítani elégséges szolgáltatásként.

Ahogy arról beszámoltunk, a pedagógusok legutóbbi figyelmeztető sztrájkjában húszezren vettek részt, és más ágazatok érdekérvényesítői is kifejezték szolidaritásukat.