Jakab a pedagógussztrájkról üzent: A Fidesz a gazemberek mellett áll ki, mi a magyar jövő mellett

Jakab a pedagógussztrájkról üzent: A Fidesz a gazemberek mellett áll ki, mi a magyar jövő mellett

Több száz autós demonstrált a fővárosban, hogy ezzel kifejezze szolidaritását a béremelésért sztrájkoló pedagógusok mellett. A Magyar Szakszervezeti Szövetség által szervezett demonstráción a Jobbik elnöke, Jakab Péter is részt vett, aki Facebook-videóban jelentkezett a tüntetésről.

Itt a helyünk. Legfőképp azért, hogy köszönetet mondjunk azoknak a tanár kollégáknak, akik még úgyis nagy számban vállalták a sztrájkot, hogy kormányzati szinten fenyegetést kaptak.

A pártelnök a volán mögött ülve felidézte, hogy az EMMI (Emberi Erőforrások Minisztériuma) képes volt azt mondani, hogy a sztrájk egészen addig törvénytelen, amíg a bíróság ki nem mondja jogerősen, hogy törvényes.

Egészen más a helyzet, amikor fideszes politikusokról van szó. Völnerekről meg Simonkákról. Ők a Fidesz szerint tisztességesek és teljesen ártatlanok, amíg a bíróság jogerősen ki nem mondja a bűnösségüket.

Jakab szerint ebből is jól látszik, hogy a hatalom a "fideszes gazemberek mellett", míg az Egységben Magyarországért a magyar jövő mellett áll ki.

Ahogy arról hétfőn beszámoltunk több iskolában is elmaradtak az első órák azok után, hogy a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete kétórás munkabeszüntetéssel sztrájkolt. A szakszervezetek már hónapok óta tárgyaltak a kormánnyal, de egyelőre kevés sikerrel, ezért döntöttek a munkabeszüntetés mellett, melyről részletesebben itt írtunk.

Veletek vagyunk!

A Fidesz a gazemberek mellett áll ki, mi a magyar jövő mellett. A szakszervezetek tüntetéséről jelentkezem.⤵️ #jakabpéter #jobbik #néppártján

A két szakszervezet elnöke arról beszélt a sajtó előtt, hogy több mint 20 ezren vettek részt a mai kétórás munkabeszüntetésen, de a pontos adatokkal csak később tudnak szolgálni. Elmondták, hogy több helyen is megfenyegették a tanárokat. Volt olyan intézmény, ahová egy teljes delegáció vonult ki a tankerületi központtól, hogy megfenyegessék a sztrájkra készülő pedagógusokat.

Ennek ellenére több száz autós is kiállt a tanárok mellett, mely során az autók a Hősök tere - Andrássy út - Károly körút - Erzsébet híd - Attila út - Alagút utca - Fő utca - Bem rakpart - Margit híd - Szent István körút - Váci út - Lehel út - Dózsa György út - Hősök tere útvonalán közlekedtek (ide kattintva tekitnheti meg az erről készített videónkat).