Legyen tánc: a Fidesz inkább hátat fordít Putyinnak, csak ne bukja el a választást

orbán putyin
MTI/Máthé Zoltán

(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)

Az orosz politikai befolyás hosszú éveken át társulni igyekezett a nyugati liberális demokráciával szembeni kritikus európai pártok külpolitikájához, és ez a Fidesznél is komoly erőt képviselt. Az illiberális kormányzás keleti nyitást jelentő politikájában feltűnő lett a következetes gazdasági összefonódás, többek között az Orbán-kormány az oroszokhoz fordult újabb atomerőműért, Budapesten telepedett le az „orosz kémbanknak” nevezett Nemzetközi Beruházási Bank, és - hogy csak a látványosabb ügyeknél maradjunk a gazdasági megállapodások mellett - még új, modern metrószerelvények helyett is inkább a régi ócskákat újíttattuk fel velük, amivel csak az orosz fél járt jól.

Eközben Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin 2010 óta egy tucat alkalommal ült személyesen tárgyalóasztalhoz egymással, még nem sokkal a háború kirobbanása előtt is találkoztak.

Természetesen az ’56-ból és az orosz megszállás rossz emlékeiből táplálkozó magyar néplélektől való eltéréshez elengedhetetlen volt a társadalmi támogatás, így az orosz propagandának ugyanúgy megszülettek a kormányzati nyomásnak engedő és kritika nélküli hívei, mint a nyugatinak.

A kettő közötti főbb különbség jelenleg leginkább az, hogy a kijevi ostrommal együtt az oroszbarát táborban megjelent az ösztönös zavarodottság és a magyarázkodási kényszer, tekintettel arra, hogy akármilyen ellentétek is álltak az oroszok és az ukránok között, a XXI. századi Európa már elhitte magáról, hogy egymással szomszédos országok nem fogják többé lerohanni egymást.

Hogy az orosz buborékban pislogó kormánypárti véleményvezéreket találjunk, nem is kell messzire mennünk, elég csak a Fidesz egyik fő propagandistájára, Bayer Zsoltra gondolni, aki január végén még kizártnak tartotta, hogy az oroszok megtámadnák Ukrajnát:

„Oroszország nem fogja megtámadni Ukrajnát, ezt egy hülye is tudja”

- jelentette ki saját, jól ismert stílusában.

Mindeközben a Fidesz propagandistái elég széles csatornán gúnyolódtak az egyre inkább aggódó és figyelmeztetéseket kiadó nyugati diplomácián, illetve erősítették azt a képet, hogy Oroszország sokkal bölcsebb és európaibb egy ukrán inváziónál: Bencsik András egyenesen Orbán Viktor személyes sikerének állította be a háború elkerülését, a kormánypárt álelemzője, Deák Dániel pedig „vicces” hangulatbeállítással terjesztett tovább egy orosz kormányzati dezinformációt arról, hogy a közelgő támadás csak egy amerikai vízió. Eközben – ha nem lenne elég – a nehezen indokolható Gajdics Ottó az ellenzék „oroszfóbiájáról” magyarázott a híveknek, mert ugye egy komplett hadsereget felsorakoztatni egy másik állam határán, az csupán fóbiákra utal, nem pedig háborús előkészületekre.

Természetesen az orosz propaganda nem hiányzott a brutális mennyiségű pénzből (aranyos, de szerintük nem közpénzből) működő, Megafon nevű fideszes médiaszervezet palettájáról sem: Trombitás Kristóf nevű aktivistájuk például a Pesti Srácok nevű fideszes lapban írt cikkének címében kijelentette, „Ukrajna mellé állni hazaárulás”, majd ezt átírták arra, hogy „Ukrajna mellé állni?”. Persze a Pesti Srácokat sem kell félteni, hiszen az oroszok ellen fegyvert ragadó budapesti civilekről elnevezett lapban azt is kritizálták, hogy Kijevben civilek ragadhatnak fegyvert az oroszok ellen.

A változás persze nem véletlen: ezek az emberek Bayer Zsolttól kezdve Deák Dánielen át az utolsó hipszter-jobberként politikai pályára törő pártaktivistáig mind önálló gondolatok nélküli beosztott munkatársak, akiknek szóról szóra követniük kell a párt központi kommunikációs elemeit: még akkor is, ha hétfőn Berlin volt kínos, kedden meg már Moszkva.

Így miközben néhány hete még ömlött az oroszokat felmentő kommunikáció a fideszes csatornákon, csütörtökön már az Országgyűlés Külügyi bizottságán keresztül egy politikai nyilatkozat segítségével ítéltették el a magyar Parlamenttel az oroszok ukrajnai agresszióját, Németh Zsolt képviselő például a múltról és a jövőről, új helyzetről, új időszámításról és egyértelmű ukránpártiságról beszélt.

Kövér László házelnökön is látszott a helyezkedési kényszer, hiszen napokkal ezelőtt egy lakossági fórumon arról beszélt, a következő 20 évben megszűnik a normális együttműködés lehetősége Oroszországgal, és ő személy szerint meg volt győződve arról, hogy nem lesz háború.

A jelenség hátterére Török Gábor politikai elemző úgy mutatott rá, hogy váratlanul nehéz helyzetbe került a Fidesz a 2022-es választás előtt, mert a kérdésben láthatóan megosztott a kormány saját szavazótábora is, erre pedig korábban nem volt példa. Ennek nyomán nem véletlen az a kapkodás sem, hogy a kormányzat elkezdte Orbán Viktort a békét megőrző államférfiként illusztrálni, miközben kampányjelleggel videózni kezdték a Honvédség szerencsére csak céltalanul kiállított, néhány harckocsiját és helikopterét.

A folyamatoknak megfelelően már a fideszes csatornákon is kevesebbnek tűnik az oroszokat mentegető retorika, ami maradt, az is inkább a régi recept szerint Amerikát okolja minden problémáért és Trumpot várja vissza a hatalomba. Persze idő kell az átálláshoz, de jól látható, hogy a „ruszofób” álláspontok elleni tiltakozást már inkább gazdasági megfontolásoknak álcázva vetítik rá az energiahordozókkal kapcsolatos félelmekre.

Természetesen tudvalevő, hogy a Fidesz populista pártként folyamatosan méri, monitorozza a társadalmat és a belsős közvélemény-kutatások eredményei alapján igazítja politikáját. Az például a nyilvánosság számára is elérhető, hogy a Publicus Intézet február 28. és március 3. közötti mérése szerint az emberek döntő többsége elítéli az oroszok háborúját: az ellenzékiek 91 százaléka, míg a fideszesek 64 százaléka tartja jogtalannak a Ukrajna lerohanását.

A táborok közötti különbség ezekből a számokból is látszik, ugyanakkor ez nem elegendő a kormánypártoknak; a Fidesz aligha engedheti most meg magának, hogy saját táborának többsége is egy háborút kirobbantó diktátorral azonosítsa a NER első emberét, aki éppen újabb négy évig szeretne miniszterelnök lenni.

Így juthattunk el odáig, hogy ezredszer is leírjuk: Óceánia mindig is Keletázsia ellen viselt háborút.