Publicus: Többen szeretnének kormányváltást, mint a Fidesz folytatását

Publicus: Többen szeretnének kormányváltást, mint a Fidesz folytatását

A megkérdezettek 42 százaléka annak örülne, ha a választás után az összefogott ellenzék venné át az ország vezetését, míg ennél valamivel kevesebben (39 százalék) remélik a Fidesz kormányzás folytatását, míg a megkérdezettek ötöde bizonytalan - derül ki a Publicus Intézet Népszava megbízásából készített friss felméréséből.

Arra a kérdésre, hogy április 3-án melyik pártra szavaznának a megkérdezettek, 32 százalékuk nem adott határozott választ. Ennek köszönhető, hogy a kormányváltásban reménykedő relatív többség ellenére a Fidesz-KDNP vinné el a voksok pontosan egyharmadát (33 százalékát), míg az ellenzéki összefogás két százalékkal kevesebbet kapna (31), és más párt a néhány százalékos eredményével nem is jutna be a parlamentbe.

Az orosz-ukrán háború kitörése azonban nem tett jót a kormánypárt támogatottságának. A háború kitörésekor, február 24-én még 5 százalékpontos előnyben volt az ellenzéki összefogáshoz képest, ami mára 2 százalékra csökkent.

A lap emlékeztet rá, hogy hasonló eredményeket hoztak több közvélemény-kutató cég felmérései is: Az Idea Intézet március elején végzett kutatása a választókorú népességben 40 százalékos Fidesz és 37 százalékos ellenzéki támogatottságot mért, a Republikon március 1-jén közreadott felmérése pedig fej-fej melletti küzdelmet mutatott 40 és 39 százalékos eredménnyel, míg a Medián nagyobb arányú kormánypárti támogatottságot jelzett.