Tragédia - Kevesebb sört főztek a csehek, mint egy évvel korábban

Tragédia - Kevesebb sört főztek a csehek, mint egy évvel korábban

Tavaly 19,6 millió hektoliter sört főztek a cseh sörgyárak, 2,8 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban - közölte a cseh sörgyárak szövetsége csütörtökön Prágában.

Az egy főre eső sörfogyasztás is csökkent, a 2020-as 135 literről, 129 literre. Az előállított sör mennyisége, illetve az egy főre eső sörfogyasztás már második éve csökken - mutat rá a közlemény. 2019-ben, a koronavírus-járvány előtti utolsó évben, 21,6 millió hektoliter sört főztek Csehországban. A járvány két éve alatt a termelés kétmillió hektoliterrel csökkent.  

A hazai cseh piacra 14,8 millió hektoliter sör került, 762 ezer literrel, 5 százalékkal kevesebb, mint 2020-ban. A sör egynegyedét a vendéglőkben adták el.

"A sörfogyasztás csökkenését nagymértékben befolyásolta, hogy a járvány miatt az utóbbi két évben többször is hosszabb ideig korlátozták a vendéglők működését"

- mondta Frantisek Sámal, a sörgyárak szövetségének elnöke újságíróknak.

Alkoholmentes sörből tavaly majdnem 1,5 millió hektolitert főztek, ami éves szinten kétszázalékos csökkenés. Ugyanakkor tavaly folytatódott a sörkivitel növekedése: a sörgyárak 5,2 millió hektoliter sört vittek ki külföldre, 236 ezer hektoliterrel többet, mint 2020-ban. A sörexport több mint fele, 2,7 millió hektoliter, a Csehországgal szomszédos országok piacára került.

(MTI)

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}