Jobbik: fideszes lejáratási kampány indult, az érintett jobbikos feljelentést tesz a hamis vádak miatt

breaking news, rendkívüli
Alfahír

A kormánypárti sajtóból kipattanó botránnyal kapcsolatban a Jobbik az alábbi nyilatkozatot adta az Alfahírnek:

"Aljas, habonyi hazugságokkal teletűzdelt lejáratási kísérlet zajlik a tisztújításra időzítve, ami a szokásos végeredménnyel fog zárulni: a hazug fideszes lap pert fog veszteni és megfizet a koholmányaiért. Az állítólagos eset, amiről beszélünk 2021 decemberében történt. A helyszínen tartózkodók semmilyen erőszakos cselekményt nem láttak, feléjük jelzés sem érkezett. Ha történt volna ilyen, azonnal hatósági eljárást kezdeményeztek volna. Most, közel fél évvel a történtek után – múlt hét hétfőn – az érintett hölgy, ahogy a sajtóban is megjelent, Szilágyi György volt országgyűlési képviselő 24 éves élettársa, etikai eljárást kezdeményezett az ügyben, amit a párt azonnal el is indított, erről pedig az érintettet tájékoztatta is a bizottság".

Ehhez még hozzátették, hogy az érintett tagjuk, akit pedig vádolnak az ügyben,

jogi lépéseket tesz – rágalmazás, becsületsértés és hamis vád miatt.

"Az ügyben a hatóságok munkáját segíti, ha érkezik ilyen kérés, hiszen elmondások alapján semmilyen bűncselekményt nem követett el, és senkivel szemben nem erőszakoskodott"

- tájékoztatta a párt a portálunkat.