Már Észak-Korea is elismeri, az országban Covid-járvány van

Már Észak-Korea is elismeri, az országban Covid-járvány van

Észak-Korea pénteken beszámolt az ország első koronavírus okozta haláleseteiről, és közölte, hogy több mint 187 ezer lázas embert elszigetelten kezelnek, a vírus már országszerte elterjedt.

Az állami hírügynökség (KCNA) szerint Kim Dzsongun észak-koreai vezető felkereste a nemzeti járványmegelőzési központot, ahol értesült a fertőzés országos terjedéséről.

A láz, amelynek okát egyelőre nem sikerült azonosítani, április végétől robbanásszerűen terjedt el az egész országban – jelentette a hírügynökség. A tájékoztatás szerint hat ember halt meg az országban, egyikük tesztje kimutatta az omikron variáns jelenlétét.

Az elszigetelt ország csütörtökön jelentette az első koronavírusos megbetegedéseket, és közölte, hogy elrendelte a vészhelyzeti járványmegelőzés legmagasabb fokát.

A hírügynökség szerint csupán május 12-én mintegy 18 ezer ember lett lázas országszerte, és jelenleg 187 800 embert szigeteltek el és kezelnek a kórral.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

A kelet-ázsiai ország 25 millió lakosa közül senkit sem oltottak be a koronavírus ellen, mivel Phenjan elutasította a WHO, Kína és Oroszország oltási ajánlatát.

Észak-Korea régóta büszkélkedett azzal, hogy képes volt távol tartani a vírust, és nem jelentett az Egészségügyi Világszervezetnek egyetlen megerősített Covid-19-es esetet sem.

Elemzők szerint a vírus már elterjedhetett az egész országban, többek között a Phenjanban áprilisban tartott nagyobb rendezvényeken, köztük egy katonai parádén, ahol sem a résztvevők, sem a nézők nem viseltek maszkot.

(MTI)