Az alacsony rendőri fizetések ellenére Pintér Sándor nem tart tömeges leszereléstől

Az alacsony rendőri fizetések ellenére Pintér Sándor  nem tart tömeges leszereléstől

Pintér Sándor, az Orbán kormányok legrégibb minisztere tábornokkal és Rétvári Bencével, a volt Emmi, volt államtitkárával együtt érkezett a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának meghallgatására.

Értékelésében Pintér Sándor közölte, Magyarországon rend van, és 2010 óta folyamatosan csökken a bűncselekmények száma.

60 százalékkal csökkent a közterületen elkövetett bűncselekmények száma, és ez azt mutatja, hogy a kormány büntetőpolitikája helyes úton jár. A honpolgárok biztonságérzete szerinte lényegesen jobb, mint 12 évvel ezelőtt, a rendvédelmi szervek állampolgári megbecsülése pedig nőtt az említett időszakban

- mondta Pintér Sándor.

A Belügyminiszter szerint a rendőrség kiemelkedő munkát végzett, pandémia és a migráció kezelésében is helyt álltak a rendőrök, a katasztrófavédelem területén pedig folyamatos fejlődés volt. Hasonló értékelést adott büntetés-végrehajtás területén végrehajtott fejlesztéskről is.

Új épületek vannak, és a pandémia idején is megfelelően oldották meg a BV-sek a feladatatokat. Az idegenrendészet új területként került a Belügyminisztériumhoz, miután a kormány úgy döntött, rendészeti eszközökkel kell megoldani ezt a feladatot, de itt is megfelelően helyt állt a tárca

- jelentette ki Pintér Sándor.

Később arról is beszélt, hogy a börtönök fejlesztésére, bővítésére lesz szükség, hogy megfelelő elhelyezést tudjanak biztosítani a fogvatartottaknak, ha folytatódna a büntetőpolitika szigorítása.

A belügyminiszter a következő időszak egyik nagy feladatának, a hivatásos állomány bérrendezését nevezte meg.

Az elmúlt időszakban egyszeri fegyverpénzt kaptak a rendőrök, de azt szeretném, hogy az egyszeri illetmények bekerüljenek a hivatásos állomány havi illetményébe. Ebben kérem az Országgyűlés és a kormány segítségét

- tette hozzá Pintér Sándor.

Kitért az informatikai fejlesztésekre és ezzel kapcsolatban úgy vélte,

az orosz-ukrán háború rávilágított arra, hogy a védekezésre is nagyobb hangsúlyt kell fektetni a jövőben, mert a kibertámadások hatványozottabban megjelennek.

Beszámolója végén Pintér Sándor közölte, hogy egyelőre nem tervez személyi változásokat, de a Miniszterelnöki Kabinetirodához távozó Papp Károly helyett, új államtitkár lesz.

Ott ült ugyanakkor mellette Rétvári Bence, a megszüntetett Emmi volt államtitkára, aki mint kiderült, a miniszterhelyettese lesz., Kontrát Károlyt váltja ezen a poszton.

A kérdések során Harangozó Tamás MSZP-s képviselő arról kérdezte Pintért, mi az oka, hogy a Belügyminisztériumtól elkerült a polgári titkosszolgálat? Válaszában a belügyminiszter azt mondta, ez az átszervezés segíti a kormányzati munkát és a gyorsabb reagálást.

Arra a kérdésre pedig, hogy mi indokolta az oktatás és az egészségügy belügyi felügyeletét Pintér Sándor történelmi példával próbálta magyarázni a döntést amikor azt válaszolta, hogy 1945 előtt - tehát főleg a 2. világháború előtt és alatt - regnáló kormányokban a Belügyminisztériumnak is voltak oktatási, egészségügyi és szociálpolitikai feladatai. 

Mindig a kor követelményeinek megfelelően kell meghatározni a Belügyminisztérium feladatai

- mondta a belügyminiszter

A jobbikos Lukács László György ezzel kapcsolatban arról kérdezte Pintért, hogy jut-e megfelelő figyelem a rendészeti területre, ha Pintér Sándornak közben a közoktatást és az egészségügyet is irányítani kell. 

Pintér szerint ha megfelelő a szervezés, ha munkatársai megfelelően előkészítik a döntéseket, kellő idő jut minden területre.

A Belügyminisztériumban jelentős rend uralkodott és azt szeretném, hogy az új feladatok irányításában is a rend irányába tudjunk elmozdulni

- közölte Pintér Sándor azzal kiegészítve, hogy tudományos tanácsokat szeretne létrehozni az oktatás és az egészségügy területén, hogy szakmai alapon tudjanak döntéseket hozni.

Szintén Lukács László György kérdezte a rendőrök béremeléséről a belügyminisztert. Pintér ennek nyomán reményét fejezte ki, hogy ha az ország gazdasági fejlődése nő, akkor az megteremti a lehetőséget a béremelésre.

Az ország mindenkori gazdasági ereje határozza meg, hogy milyen módon tudnak fizetni az állami alkalmazottaknak

- tette hozzá Pintér, aki konkrét dátumot nem mondott, de egy másik kérdésre válaszolva közölte, hogy nem tart tömeges leszerelésektől a veszélyhelyzet után a rendőrség állományában.

A bizottsági meghallgatás után a kormánypárti képviselői támogatták, hogy Pintér Sándor kinevezését, míg az ellenzék két tagja Harangozó Tamás és Lukács László György tartózkodott a voksolás során.